Pedofília gyanúja miatt jelentettek fel egy nagykanizsai tanárt

Vágólapra másolva!
A piarista iskola igazgatója tett feljelentést az után, hogy egy szülő jelezte neki, mit talált a fia számítógépén. A volt tanár már korábban is keveredett hasonló ügybe.
Vágólapra másolva!

Az intézmény egyik volt tanára ellen kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt tett bejelentést a rendőrségen a nagykanizsai piarista iskola igazgatója - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A piarista iskola az intézmény egykori tanárával kapcsolatban kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt tett bejelentést. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya a feljelentés kiegészítését rendelte el - tette még hozzá.

Az esetről beszámoló Kanizsahír portál azt írta: egy 12 éves nagykanizsai gyermek édesanyja jelezte először, hogy fia számítógépén az iskola tanárával folytatott, pedofíliára utaló üzenetváltások történtek. A hírportál szerint az érintett negyven év körüli tanár előző munkahelyein is hasonló ügyekbe keveredett, és a mostani esetben sem csak egy fiúval próbálkozott.

A nagykanizsai iskola igazgatója a gyerekek érdekeire hivatkozva nem kívánt beszélni az esetről.