Megpróbálta megölni magát és négy gyerekét

Vágólapra másolva!
A 31 éves kecskeméti nő vérnyomáscsökkentő tapaszokkal akart végezni a családjával.
Vágólapra másolva!

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség több ember, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádiratot nyújtott be a Kecskeméti Törvényszékhez egy 31 éves kecskeméti nő ellen, aki 2013. június 23-án, a hajnali órákban Kecskeméten öngyilkosságot kísérelt meg, és magával akarta vinni a halálba négy kiskorú gyermekét is – közölte a Főügyészség.

A 31 éves nő 2006 óta élt házasságban a férjével, négy gyerekük született, három fiú és egy leány. A házasságuk viszont a családi vállalkozás fenntartása, a háztartási és gyermeknevelési teendők miatt megromlott. A férj elköltözött a családtól, míg az asszony négy gyermekével 2013 májusában hazaköltözött az apja házába. A vádlott az érzelmi trauma és az anyagi problémák miatt a helyzetét reménytelennek érezte. 2013. június 22-éről 23-ára virradó éjszaka folyamán az asszony már nem látott kiutat a magánéleti válságából, így elhatározta, hogy végez magával és négy gyermekével is.

Egy késsel elvágta a bal csuklóját, és bevett mintegy 70 szem vérnyomáscsökkentő gyógyszert. Ezután a gyermekek testére vérnyomáscsökkentő tapaszokat ragasztott, a két nagyobb gyermek testére öt-hat darabot, míg az ikrekre két-három darabot, és saját magára is rakott 7 tapaszt. A vádlott a gyógyszerektől rosszul lett, amit az egyik gyermek észrevett, és szólt a ház alsó szintjén alvó nagyapának, aki azonnal értesítette a mentőket.

A helyszínre érkező orvosok a tapaszokat eltávolították, a vádlottat és gyermekeit kórházba szállították. A cselekmény miatt az asszony és a gyermekek 8 napon belül gyógyuló sérüléseket, mérgezést szenvedtek. A gyermekek testére helyezett tapaszok azonban alkalmasak voltak halál okozására, esetükben akár egy tapasz is végzetes lehet.

A nő szabadlábon várja a tárgyalást, az elkövetéskori elmeállapota miatt a törvény a büntetés korlátlan enyhítését is engedi, így a főügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta vele szemben.