Véget ér az iskola, kezdődik a vakáció

Vágólapra másolva!
Ma több mint 1,3 millió diák fejezi be a tanévet.
Vágólapra másolva!

Ma véget ér az iskolákban a tanév és megkezdődik a mintegy két és fél hónapos nyári vakáció. Az idén több mint 1,3 millió diák teszi félre a nyári hónapokra az iskolatáskát, közülük mintegy 774 ezren általános iskolában tanultak, 216 ezren gimnáziumba, 244 ezren szakközépiskolákba, 130 ezren pedig szakiskolába jártak.

A diákok és a szülők idén is táborok sokasága közül választhatnak a szünidőben, az árak az előző évhez képest - a taborfigyelo.hu adatai szerint - csökkentek 2013-hoz képest. A napközis táborokra 18 ezer forintot (2013-ban 26 500 forint), míg ott alvós táborok esetében 30 ezer forintot (2013-ban 32 650 forint) szánnak átlagosan a szülők.

Sok diák munkát vállal a szünidő alatt. Az egyszerűbb irodai munkák mellett a nyári fesztiválokon, strandokon is szívesen dolgoznak a vakáció idején a fiatalok. A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉsz) szakemberei azt tanácsolják, hogy lehetőség szerint iskolaszövetkezeten keresztül vállaljanak munkát.

A DiákÉsz közölte: a munkavállalás alapfeltétele, hogy nappali tagozatos jogviszonyuk legyen. A 18 évnél fiatalabbak csak szülői engedéllyel vállalhatnak munkát, közülük a 15-16 évesek csak szünidőben dolgozhatnak.

A következő tanév szeptember 1-jén, hétfőn kezdődik.