Szegő György irányíthatja a Műcsarnokot

Vágólapra másolva!
A Válasz.hu értesülései szerint a Műcsarnok gazdasági vezetője Medgyes Piroska, művészeti irányítója pedig Szegő György építész lehet.
Vágólapra másolva!

A Magyar Művészeti Akadémia elnöksége szerint kettős vezetői struktúrában, egy gazdasági és egy művészeti igazgatóval lehetne megfelelően irányítani a Műcsarnokot. Ennek érdekében meghívásos pályázatot írtak ki, melyre gazdasági vezetőnek a Műcsarnokot jelenleg is megbízott ügyvezetőként irányító Medgyes Piroskát, művészeti vezetőnek pedig az építészeti szalon kurátorát, Szegő György építész, látvány- és díszlettervezőt, írót, egyetemi tanárt hívták meg.

Amennyiben ők megfelelő pályázatot adnak be, még a nyáron új vezetői lehetnek az intézmények.