Balog Miskolcra költözne a minisztériumával

Vágólapra másolva!
Már az előző ciklusban Miskolcra helyezte volna a cigányügyi államtitkárságot.
Vágólapra másolva!

Ha megfelelő körülményeket sikerül kialakítani, Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője nem ellenzi az államtitkárságok Miskolcra költöztetését. A tárca vezetője erről szerdán az M1 Ma reggel című műsorában beszélt.

"Hogyha szívesen látnak bennünket, és olyan körülményeket találunk, és egy jó megoldás van, akár államtitkárságokra lebontva is, akkor miért ne?" - fogalmazott Balog Zoltán.

Elmondta, örül, hogy megkezdődött a minisztériumok elhelyezéséért a "casting". Hozzátette, hogy már az előző ciklusban is Miskolcon szerette volna elhelyezni az Emmi cigányügyi államtitkárságát, ami akkor nem sikerült.

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a tárcánál 1600 ember dolgozik, akinek családja van és Budapesthez kötődik - tette hozzá.

"Én Miskolcon otthon vagyok, nekem nem jelent nehézséget" - fogalmazott a miniszter.

A kormányszóvivő szombaton jelentette be, hogy több minisztérium vidékre költözhet, a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra, a földművelésügyi tárca Debrecenbe.