Lázár: A végrehajtás nem demokrácia kérdése

Lázár János, alkotmánybíróság, AB, ajtó, kapu, egyeztetés
Vágólapra másolva!
Lázár János Közép-Európa leghatékonyabb kormányának kialakítását nevezte a legfontosabb feladatának a mezőgazdasági bizottság előtti meghallgatásán. Azt is elmondta: arra törekszik, hogy a Miniszterelnökség válogatott elitcsapat legyen a kormányzaton belül. Két közeli munkatársát is bemutatta, ők fontos posztot kapnak a Miniszterelnökségen.
Vágólapra másolva!

Két jövendőbeli munkatársának bemutatásával kezdte Lázár János a miniszterjelölti meghallgatását az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságában. Balczó Barnabásról és Sonkodi Balázsról annyit mondott, hogy mindketten fontos pozíciót fognak kapni a Miniszterelnökségen, de azt nem árulta el, hogy pontosan mit.

Sonkodi Balázs volt az az ember, aki legalább egy költséges útján elkísérte Lázár Jánost. Egy korábbi kimutatás szerint a Miniszterelnökségen dolgozott politikai tanácsadóként. Sonkodi már akkor is Lázár környezetéhez tartozott, amikor a politikus Hódmezővásárhely polgármestere volt. Lázár egy 2004-es interjúban úgy emlegette őt mint egészségügyi szakmai tanácsadóját. Sonkodi jelenleg tagja a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. felügyelőbizottságának is. Balczó Barnabás egy 2012-es hírben kabinetfőnökeként nyilatkozott Lázárról.

Lázár János és Balczó Barnabás távozik egy egyeztetésről az Alkotmánybíróságról 2010 novemberében, miután Lázár bejelentette, hogy módosítani kívánják az alkotmányt és az Alkotmánybíróságról szóló törvényt, hogy a testület ne dönthessen olyan kérdésekben, amelyekben nem lehet népszavazást tartani. Fotó: Hajdú D. András - Origo

"A miniszterelnök úr azt kérte tőlem, hogy olyan minisztériumot vezessek, ami megkönnyíti a választópolgárok életét" - kezdte ezután lendületesen a beszámolóját Lázár, aki húsz percet kapott a bizottságtól, ezért szinte hadarva beszélt, hogy a szűk időkeretben fel tudja sorolni mindazt a területet, ami hozzá fog tartozni a következő kormányban. A munkájában olyan elveket akar majd képviselni, mint a szabadság, az igazságosság és a felelősségvállalás, mondta.

Az MTI tudósítása szerint Lázár Közép-Európa leghatékonyabb kormányának kialakítását nevezte legfontosabb feladatának. Azt is elmondta: arra törekszik, hogy a Miniszterelnökség válogatott elitcsapat legyen a kormányzaton belül. Hozzátette, hogy a kabinet nem a kétharmad, hanem a háromharmad kormánya akar lenni, amely minden magyar választópolgár érdekeit képviseli.

Ismertetése szerint a Miniszterelnökség fogja összehangolni a kormány általános politikai programját, a szervezeten belül lesz közigazgatási államtitkári értekezlet, fejlesztéspolitikai, nemzetpolitikai és vidékfejlesztési államtitkárság. A Miniszterelnökség feladata lesz a közigazgatás jövőjének meghatározása mellett a kormányhivatalok felügyelete. Lázár János közölte, hogy legkésőbb az Európai Bizottság megalakulásakor az európai ügyek a külügyi tárcától átkerül a Miniszterelnökséghez.

A Miniszterelnökség fő feladata az lesz, hogy összehangolja a kormány munkáját, de közvetlenül is irányítanak sok területet. Önálló államtitkársága lesz a kormányzati kommunikációnak és a fejlesztéspolitikának, utóbbi fogja felügyelni az EU-s pénzek elosztását, és minden döntés felett vétójoguk lesz.

A minisztériumhoz tartozik majd a területi közigazgatás, a bankrendszer átalakítása, az építészet és építésügy, az európai ügyek, a nemzetpolitika és a vidékfejlesztés is - ez volt az apropója annak, hogy a mezőgazdasági bizottság előtt is el kellett mondania terveit Lázárnak. Azt ígérte, úgy fogják felhasználni az EU-s forrásokat, hogy a vidék megtartó erejét növeljék.

"Ha már konfliktus, akkor engedjenek meg egy személyes megjegyzést is: a miniszterelnök nem véletlenül, nem a személyiségemtől függetlenül választott engem erre a feladatra. Engem hétszer választottak már meg, megtanultam, hogy a döntések meghozatalában van kompromisszum, de a végrehajtás nem demokrácia kérdése" - zárta a beszámolóját.