A CIA és a Moszad lesz a hírszerzés fő partnere

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Lázár Jánost szerdán a parlament nemzetbiztonsági bizottsága is meghallgatta, elsősorban az Információs Hivatal (IH) irányítása miatt. "Mivel nyílt ülés van, próbálom a mondandómat rövidre fogni" - kezdte Lázár, aki elmondta, hogy a közigazgatási államtitkársághoz fog tartozni az IH, de a felügyeletet helyettes államtitkár közreműködésével személyesen ő fogja ellátni.

Lázár azt mondta, szükségesnek tartja az Információs Hivatal átalakítását és megerősítését, szerinte enélkül az nem tud tovább működni. Ehhez nagyobb költségvetési forrásra lesz szükség. Lázár azt szeretné, ha néhány éven belül a miénk lenne a legjobb Információs Hivatal. Fontosnak tartja a CIA-val és az izraeli titkosszolgálattal való szoros kapcsolattartást.

"Érdekes szerkezeti változás, és törvénymódosítást igényel, hogy a kormány bevezeti a miniszterhelyettes intézményét, mert a parlamenti kapcsolattartás keretében szükség van arra, hogy tapasztalt, politikai felhatalmazással rendelkező ember képviselje a parlamentben és a bizottságokban a minisztert" - mondta Lázár, de azt nem árulta el, hogy ki lesz az ő helyettese.

Lázár mindkét bizottsági meghallgatásban hangsúlyozta, hogy a miniszterelnökséghez tartozik annak a 300 milliárd forint értékű stratégiai megállapodásnak a felügyelete is, amit a Deutsche Telekommal kötött a kormány, és az a lényege, hogy széles sávú internetet akarnak biztosítani mindenhol az országban.