A siető fiatal az autó elé lökte az idős hölgyet a Baross utcánál

Körút, villamosmegálló, baleste, rendőrök
Vágólapra másolva!
Szemtanúk leírása szerint egy villamoshoz siető fiatal az útra lökött egy idős hölgyet a Baross utcánál. A nőt nyílt lábtöréssel kórházba szállították.
Vágólapra másolva!

Egy fiatal a 4-6-os villamos felé futott a Baross téri megállónál, és siettében meglökött egy idős hölgyet. A nő az egyik Blaha Lujza tér felé tartó sávban közlekedő autó elé esett - jelentette az Origo tudósítója a szemtanúk elmondása alapján.

Többen is megerősítették, hogy a nő azért esett az autó elé, mert a fiatal meglökte őt. Az nem világos, hogy szándékos volt-e, a szemtanúk szerint inkább a sietsége miatti figyelmetlensége miatt történhetett a baleset.

A nőt kórházba szállították. A szemtanúk szerint nyílt lábtörése volt. Tudósítónk bő tenyérnyi vérfoltot látott az úttesten, illetve két cipőt, amelyek vélhetően az idős nőé voltak.

A Baross utcánál öt rendőrautó helyszínel, a belső sávot lezárták.

Forrás: Fabók Bálint - Origo