Ők kerültek fel a kormány feketelistájára

Vágólapra másolva!
Főleg LMP-s múltjuk miatt támadja a kormány azokat a személyeket, akiket listáztak a problémás baloldali kötődésük miatt. Az Ökotárs szerint az érintett tagok személye nem volt nyilvános, így nem világos, a kormány honnan tudhatta meg a nevüket.  
Vágólapra másolva!

Ahogy a 444 pénteken megírta, a kormány listát készített a norvég civil alap támogatottjai közül azokról, akik szerintük baloldali kötődésük miatt problémásak. A 444 szombaton azt is megírta, kik azok a személyek, akiket a kormány problémásnak tart hasonló szempontból.

A kormány két csoportra osztotta az érintett személyeket, az alábbiakat politikai kötődéseik miatt támadják:

  • Foltányi Zsuzsa – “2010-ben az LMP listáján szerepelt, a Föld Napja Alapítvány alapítója. Az alapítvány 2013-ban 7238 euró támogatást nyert.”
  • Herpainé Márkus Ágnes - “2013-as 1. fordulós szervezet- és közösségfejlesztés témakör egyik értékelője 2010-ben az LMP színeiben indult Kispest polgármesteri székéért.”
  • Matiszlovicsné Horváth Éva – “BB (bíráló bizottság)-tag, 2002-ben az MSZP színeiben nyert mandátumot Hatvan képviselő-testületében.”
  • Nyvelt Erik – “BB-tag, 2010-ben az LMP szentendrei ajánlószelvény-gyűjtőpontjának kontaktszemélye volt.”
  • “A Norvég Civil Alaphoz beérkezett pályázatok értékelői között megtalálhatjuk Kaufer Virág egykori LMP-s parlamenti képviselőt.”
  • “A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány projektje: a szervezet a Hallgatói Hálózatban közreműködő fiatalokat is képzett.”
  • “Asimov Alapítány projektje az atlatszo.hu-s kötődéssel” (Ehhez semmilyen további megjegyzést nem írtak)

A másik csoportba olyanok tartoznak, akik a kormány szerint összeférhetetlenek:

  • Kadét Ernő – “A D témakör egyik értékelője a Roma Sajtóközpont újságírója. A Roma Sajtóközpont más témakörökben 99 548 € és 4733 € támogatást kapott.”
  • Kelemen Varga Roland – “Jelenleg az Ökotárs, korábban a Kárpátok Alapítvány munkatársa a Szegényeket Támogató Alap Egri Alapítványa 2012-es programjainál megvalósítóként van feltüntetve.”
  • Malatinszky Ákos – “Értékelő, korábban a Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület társelnöke volt. Az egyesület 8071 € támogatásban részesült.”
  • Móra Veronika – “A Védegylet Tanácsadó Testületének tagja. A Védegylet Egyesület 135 074 € támogatást kapott. 2010-ben az LMP-s Szabó Tímea jelölte a Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsába.”

Móra Veronika, a pénzek elosztásának jogát nyílt tenderen elnyert Ökotárs igazgatója azt mondta a 444-nek, hogy „a bírálati folyamatban résztvevők szigorú összeférhetetlenségi és titoktartási nyilatkozatot írnak alá. A bíráló bizottságok tagjainak névsora nem nyilvános, éppen azért, hogy ne lehessen lobbizni náluk”. A kormány tehát olyan neveket hozott nyilvánosságra, akikről nem is tudhatta senki, hogy a bizottság tagjai, mert ez az információ, ez az információ a szerződések alapján titkos.

Móra a saját szerepéről a 444-nek azt mondta, hogy valóban dolgozott tanácsadóként a Védegyletnek, de ez nem döntéshozó szerv a testületben, ráadásul az utóbbi négy évben már nem is adott tanácsokat. Bodoky Tamás, az Átlátszó alapítója a 444-nek azt mondta, hogy a Miniszterelnökség listáján a hazai jogvédő és antikorrupciós szervezetek színe-java szerepel, ezért kifejezetten örülünk hogy felkerültünk erre a listára, sokkal kínosabb lett volna számunkra ha minket ebben a kontextusban nem említenek.”

Martin József Péter, a Transparency International ügyvezető igazgatója pedig azt mondta, hogy “korábban, tavaly ősszel a Jobbik már egyszer akarta listázni a civil szervezeteket, törvényjavaslatot is nyújtott be erről, ám akkor ezt a Fidesz nem támogatta. Már akkor is az volt a véleményünk, hogy a listázás szembemegy minden írott és íratlan európai normával”.