Welsz Tamás öngyilkos lehetett

Vágólapra másolva!
Állítólag ez derül ki a halotti bizonyítványból.
Vágólapra másolva!

Önkezűség, ezt jelölték meg a halál okaként Welsz Tamás halotti bizonyítványában – írja a Hír24. Úgy tudják, hogy a papírt április 10-én állították ki. Amióta március 20-án rosszul lett, és életét vesztette egy rendőrségi autóban, Welsz Tamás halálának körülményeiről rengeteg elmélet jelent meg, köztük az is, hogy saját maga vett be egy afrikai országból származó mérget.

Hivatalosan egyelőre csak a rendőrség szólalt meg, ők pénteken azt mondták, hogy tíz perccel a rendőrautó érkezése után észlelték, hogy Welsz beszéde akadozik, szemei fennakadnak, majd elveszíti az eszméletét. Alig több mint 20 perccel később már a mentők próbálták újraéleszteni a férfit, ez azonban nem sikerült.

A vállalkozót kihallgatásra vitte a rendőrség, amikor rosszul lett. Welsz Tamás neve a Simon Gábor elleni nyomozás során merült fel. Az MSZP elnökhelyetteséről az év elején derült ki, hogy egy osztrák bankszámlán elhelyezett 240 millió forintnyi devizát úgy, hogy azt nem vallotta be.