960 millió forintért kapnak új autókat a TEK-esek

Vágólapra másolva!
A terrorelhárítók saját költségvetésükből fizetik ki az új autókat, amik állítólag nem Audik lesznek.
Vágólapra másolva!

A Terrorelhárítási Központ (TEK) 960 millió forintért vehet gépjárműveket a Porsche Hungáriától – írja a hvg.hu. A lap értesülését a Terrorelhárítási Központ Társadalmi Kapcsolatok Osztályán megerősítették és közölték: tavaly június 25-én az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága hozzájárult a 960 millió forint keretösszegű beszerzéshez.

Az új autók – tették hozzá –, nem Audik lesznek, ugyanakkor rendőrségi források a hvg.hu-t arról tájékoztatták, hogy Audik és Skodák is érkeznek a TEK-hez. A gépjárműveket saját költségvetéséből vásárolja meg a szervezet.

A hvg.hu megkereste a Miniszterelnökséget, hogy megkérdezzék, mi alapján lehet mintegy egymilliárdot költenie a TEK-nek új autók vásárlására, és hogy más rendőri szerveknek ilyen jelentős gépjárműbeszerzésre lesz-e lehetősége 2014-ben, de nem válaszoltak, azt közölték, a megkeresést a TEK-nek továbbították.

A lap emlékeztet rá, hogy a TEK 2011-ben úgy vett listaár szerinti 15 millió és 40 millió forint közötti értékű Audi Q7-eseket, hogy a rendőrségen akkor új autók beszerzésére, a szűkös anyagi helyzetre hivatkozva nem volt lehetőség. Akkor Pintér Sándor belügyminiszter például nem engedte azt sem, hogy a vezetők számára új gépkocsikat vegyenek. A TEK autóbeszerzését a kormány akkor azzal indokolta, hogy a luxusjárművek elengedhetetlenek a veszélyes bűnözők elleni harchoz.