Welsz Tamást több százmilliós adócsalással vádolták

Vágólapra másolva!
Az elhunyt vállalkozónak 715 milliós adótartozása volt, már bírósági szakaszban volt az ügye, amikor meghalt.
Vágólapra másolva!

Az Index bukkant rá arra, hogy a márciusban elhunyt Welsz Tamás ellen 2012-ben a Fővárosi Ügyészség vádat emelt különösen nagy értékre elkövetett adócsalás bűntette miatt, és a bírósági tárgyalás is elkezdődött az ügyében. A Fővárosi Törvényszék az Origo megkeresésére közölte, hogy az ügyészség négy vádpont miatt emelt vádat Welsz ellen.

A vállalkozó 2003-ban eladta a BAFATA S.a.r.l. gazdasági társaságban tulajdonolt üzletrészét Bissau-Guineában 11 millió amerikai dollárért, ez után azonban csak az afrikai országban adózott, Magyarországon nem, pedig a külföldi jövedelem alapján kellett volna. Emiatt a magyar államnak 546 millió forintos kára keletkezett. 2004-ben Welsz hatmillió dollárt keresett Bissau-Guineában, amely után szintén csak ott adózott. Ezzel 163 millió forintos adócsalást követett el az ügyészség szerint.

2005-ben és 2006-ban két érdi ingatlant és két bissau-guineai területet adott el, és ezek után sem fizetett adót. A vádirat szerint így Welsz összesen 715 millió forintos személyijövedelemadó-kiesést okozott 2003–2006 között a magyar államnak. A bíróság hétfőn szüntette meg ellene az eljárást a halála miatt.

Az ügyészség március 21-én közölte, hogy Welsz Tamás meghalt. A vállalkozót kihallgatásra vitte a rendőrség, amikor rosszul lett. Welsz Tamás neve a Simon Gábor elleni nyomozás során merült fel. Az MSZP elnökhelyetteséről az év elején derült ki, hogy egy osztrák bankszámlán elhelyezett 240 millió forintnyi devizát úgy, hogy azt nem vallotta be.