Börtönbe megy két kétegyházi rabszolgatartó

Vágólapra másolva!
A jogerős ítélet szerint egyikük négy, másikuk négy és fél év börtönt kapott. A tíz évig dolgoztatott férfi bért nem kapott, a neki járó fogyatékossági támogatást pedig elvették.
Vágólapra másolva!

Jogerősen négy év, illetve négy és fél év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a kétegyházi párt, amely csaknem egy évtizeden át rabszolgaként dolgoztatott egy férfit.

A táblabíróság a személyi szabadság két rendbeli, társtettesként, folytatólagosan elkövetett megsértése bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a jelenleg negyvenéves férfit és a három évvel fiatalabb nőt.

A másodrendű vádlott férfi 2002 májusában csalta kétegyházi otthonába a sértettet azzal az ígérettel, hogy az ott végzett munka fejében szállást és ellátást ad neki. Miután a sértett beköltözött, a vádlottak elvették az iratait és a bankkártyáját, akadályozva ezzel őt a szabad mozgásában. A bankkártyával fölvették a sértett nyugdíját és a neki járó fogyatékossági támogatást, összesen 7,1 millió forintot. A férfi és a nő arra is rávette a férfit, vegyen föl egymillió forint kölcsönt, ehhez hamis okiratokat készítettek, és ezt az összeget is a saját céljaikra használták föl.

Az anyagilag és egzisztenciálisan kiszolgáltatott helyzetbe került sértett sokféle munkát végzett, segített a ház körül, bevásárolt, építkezéseken dolgozott, állatokat gondozott, de ezért sem munkabért, sem megfelelő és elegendő élelmet nem kapott. Mindkét vádlott folyamatosan szidalmazta őt, a másodrendű vádlott bántalmazta is a férfit, ha szerinte nem jól végezte a dolgát.

A vádlottak 2008 áprilisában a jobb élet ígéretével magukhoz csábítottak egy nőt is. A nőt folyamatosan megfélemlítették, munkára kényszerítették, megverték, a pénzét elvették, sem munkabért, sem megfelelő mennyiségű és minőségű ételt nem adtak neki. A sértettnek azonban bő egy év múlva sikerült megszöknie.