Ezen áll vagy bukik Mesterházy Attila sorsa

Mesterházy ProKontra
Vágólapra másolva!
Ősszel fontos döntéshez érkezik el az MSZP: választhat, hogy Mesterházy Attila vezetésével folytatja-e a politizálást és a felkészülést 2018-ra, vagy leváltja őt. Bár a jelenlegi elnöknek egyelőre nincs hivatalos kihívója, a pártban Botka László nevét emlegetik lehetséges utódként. Összegyűjtöttük, mik erősítik, és mik gyengítik Mesterházy hosszú távú esélyeit.
Vágólapra másolva!

A választásokat követő viharos választmányi ülés után az MSZP-ben most mindenki erőt gyűjt, és vizsgálja, hogy a jövőben hogyan érdemes helyezkednie. Az Origo az elmúlt napokban több szocialistával folytatott háttérbeszélgetéseket, ezek alapján úgy tűnik, hogy a második nagy vereségét átélő MSZP előtt két út áll: vagy Mesterházy Attila MSZP-elnöknek sikerül hosszú távon is stabilizálnia a pozícióját, hogy közeli szövetségeseivel ő vezesse tovább a pártot október után is, vagy a szocialisták megelégelik Mesterházy elnökségét, a súlyos vereségeket, és tömegesen beállnak Botka László választmányi elnök mögé.

Az októberi dátum azért került elő a beszélgetésekben, mert az említett választmányi ülésen a viták ellenére abban mindenki egyetértett, hogy a májusi európai parlamenti választás miatt nem lehet azonnal váltani, így egyhangúlag elfogadták, hogy az EP-választás után egy kibővített választmány értékelje a helyzetet, de az elnök és az elnökség az októberi önkormányzati választásokig maradjon a helyén, és csak ezután következzen a teljes tisztújítás.

Mesterházy Attila sietett bejelenteni, hogy ősszel folytatni szeretné, és elindul majd az elnöki posztért, a választmányi ülés utáni sajtótájékoztatón mellette álló Botka László viszont kitérő választ adott ("nagyobb a feladat, mint egy személycsere"). Információnk szerint Botkát a párton belül egyre többen noszogatják, hogy – mint egy MSZP-s fogalmazott – álljon bele a harcba, de úgy tudjuk, még nem döntött arról, beszáll-e az elnökségért folytatott küzdelembe, és a döntést mikor teszi nyilvánvalóvá.

Mesterházy Attila leváltása azonban nem egyszerű, és Botka hívei is belátják, hogy nehéz lesz a dolguk még akkor is, ha az EP- és az önkormányzati választásokon is nagyon rosszul szerepel a párt, mondjuk a Jobbik megelőzi az MSZP-t. Mesterházy ugyanis az elmúlt években több ponton is gondoskodott arról, hogy nehezen legyen kirobbantható az MSZP elnöki székéből, ugyanakkor ellene is legalább ugyanennyi dolog szól.

Hogy az erőviszonyokat tisztábban lássuk, összegyűjtöttük azokat a tényezőket, amelyek Mesterházy esélyeit növelik, illetve csökkentik a párt élén. (Ha a kurzort a címek fölé viszi, részletesen olvashat az adott témáról.)

Infografika: Murányi János