Öt frakció, öt alelnök, 14 bizottság

Vágólapra másolva!
Szerdán délelőtt egyeztettek a parlamenti pártok a parlament alakuló üléséről és a bizottsági helyek elosztásáról. Kiderült, hogy öt frakció alakul, vagyis Gyurcsánynak és Bajnainak nem lesz frakciója, öt alelnöke és tíz jegyzője lesz a parlamentnek, és a Fidesz 14 bizottságot alakítana. Ezekben nem ragaszkodnak a kétharmados kormánypárti arányhoz, öt bizottsági elnöki posztot átengednének az ellenzéknek. De még nem tudni, melyik bizottságokat, a Jobbik például a nemzetbiztonságit szeretné.
Vágólapra másolva!

Az új Országgyűlés alakuló üléséről, a parlamenti és bizottsági tisztségekről egyeztettek szerdán délelőtt a parlamenti frakciók vezetői. Az egyeztetésen öt párt, a Fidesz, a KDNP, az MSZP, a Jobbik és az LMP képviselői vettek részt. A háromórás tárgyalás ezúttal – a korábbi gyakorlattal ellentétben – zárt ajtók mögött zajlott, a politikusok az egyeztetés után külön tájékoztatták a sajtót arról, hogy miről sikerült megállapodni.

Ezek alapján a következők dőltek el:

– Öt frakció alakul: Fidesz, KDNP, MSZP, Jobbik, LMP. A tárgyalásra nem is hívták meg az Együtt–PM és a DK képviselőit, mert nekik négy-négy képviselőjük van. Az ülésen részt vevő forrásaink szerint Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc neve nem hangzott el, de KDNP-s és jobbikos képviselők "csipkelődtek" Mesterházy Attilával amiatt, hogy hány frakciót alakít a baloldal.

– Május 5-én tartja alakuló ülését a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja – jelentette be Rogán Antal. (Áder János államfő május 6-ra hívta össze az alakuló ülést.) Ha hivatalossá válik a 133 Fidesz–KDNP-s parlamenti mandátum, akkor 117 tagú lesz a Fidesz-, 16 pedig a KDNP-frakció. Az Origó kérdésére, hogy ki lesz a frakcióvezető, Rogán azt mondta, hogy Orbán Viktor dönt erről, és május 5-én foglalkoznak a személyi kérdésekkel.

– Ahogy az előzőben, várhatóan az új parlamenti ciklusban is öt alelnöke és tíz jegyzője lesz az Országgyűlésnek. Az öt alelnökből kettőt jelöl majd a Fidesz, egyet-egyet pedig a KDNP, az MSZP és a Jobbik.

– Az új parlamenti bizottsági struktúráról Rogán azt mondta, a Fidesz 14 testület megalakítására tett javaslatot, "talán el lehet menni 15-ig", de többet mindenképpen indokolatlannak tartana. A bizottsági helyek elosztásánál nem ragaszkodnak a kétharmad-egyharmad kormánypárt-ellenzék arányhoz. A 14 bizottság a következő lenne: törvényalkotási, mentelmi, igazságügyi, költségvetési, külügyi, európai ügyi, honvédelmi és rendészeti, nemzetbiztonsági, nemzeti összetartozás bizottsága, gazdasági, mezőgazdasági, kulturális, népjóléti és fenntartható fejlődés bizottság.

– A Fidesz javaslata szerint a bizottsági elnöki posztokból ötöt tölthetne be az ellenzék. A törvény szerint ellenzéki a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, és a szokásjog szerint a költségvetési bizottság vezetői posztját is megkapja az ellenzék. Arról azonban nincs megállapodás egyelőre, még milyen bizottsági elnöki posztokat kaphat az ellenzék.

- Rogán Antal arról is beszámolt, hogy a három ellenzéki frakció "egyaránt az önálló európai uniós bizottság megszüntetésére tett javaslatot".

– Mesterházy Attila, az MSZP elnöke azt mondta, hogy a megbeszélésen jelentős véleménykülönbség volt a bizottsági struktúra kialakításáról és arról, hogy milyen szakpolitikai területekkel kell foglalkozniuk a testületeknek. Az MSZP hiányolta, hogy a foglalkoztatáspolitika nem jelenik meg önálló bizottságként. "Fontos lenne, ha a bizottságok az önkormányzati ügyekkel, a fejlesztéspolitikával, a közlekedéspolitikával, az ifjúságpolitikával, az idősüggyel és az energetikával is foglalkoznának" – tette hozzá, megjegyezve, hogy ez nem minden esetben jelentené önálló bizottság létrehozását.

– A Jobbik szerint a kormánypártok által felkínált országgyűlési bizottsági struktúra elfogadhatatlan. Vona Gábor pártelnök azt mondta, hogy az ülés menetrendjéről megegyeztek, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Jobbiknak egy alelnöke és két jegyzője lesz. Kifogásolta ugyanakkor, hogy a bizottsági struktúrában még a területek megnevezésében sem jelentek meg érdemben az önkormányzatok, a foglalkoztatáspolitika, az ifjúság, illetve az energetika.

– Vona Gábor a személyi javaslatokról nem kívánt nyilatkozni, azt ugyanakkor jelezte: a Jobbik valószínűleg két országgyűlési bizottsági elnököt és öt alelnököt ad. Vona a sajtótájékoztatóján közölte azt is, hogy a Jobbik az ellenzéknek felkínált bizottsági elnöki tisztségek közül a nemzetbiztonsági bizottságéhoz ragaszkodni fog. Az ülésen részt vevők közül többen viszont azt mondták az Origónak, hogy ezt bent nem jelezte Vona.

– Schiffer András, az LMP társelnöke azt mondta, hogy az LMP a fenntartható fejlődés bizottság elnöki posztját szeretné megkapni.

Mivel a bizottsági helyek elosztásáról és a tisztségekről nem sikerült megegyezni, pénteken folytatódik az ülés. A Fidesz-frakciót most Rogán Antal, Gulyás Gergely és Balla György, a KDNP-t Harrach Péter, Rubovszky György és Latorcai János, az MSZP-t Mesterházy Attila, Hiller István és Tóbiás József, a Jobbikot Vona Gábor, Volner János, Balczó Zoltán és Farkas Gergely, az LMP-t pedig Schiffer András, Szél Bernadett és Vida Attila képviselte.