Egy Krisna-hívő éhségsztrájkol Kishantosért

kishantos parlament kossuth tér
Sölétormos Jenő
Vágólapra másolva!
Egy hetet böjtölne a Kossuth téren egy hársfa alatt.
Vágólapra másolva!

Sölétormos Jenő a kishantosi biogazdaságért kezdett böjtbe péntek reggel a Kossuth téren. Ismerőseit egy Facebook-posztban értesítette arról, hogy a következő hetet a parlamentnél egy hársfa alatt kívánja tölteni. Mint írta: „Valahogy úgy alakult a reggelem, hogy Kishantosra gondoltam. Éreztem a szívemben, hogy nekem is kell tennem azért, hogy ne pusztulhasson el valami, ami már több mint 20 éve a fenntarthatóságba vezető utat mutatja számunkra.” Ezért ment a Kossuth térre böjtölni.

Sölétormos Jenő az Origónak elmondta, valóban egy teljes hétig akar a Kossuth téri hársfa alatt maradni, és úgy tervezi, hogy csak vizet fogyaszt majd, ételt nem vesz magához. „Nem terveztem, hogy kimegyek tüntetni, reggel éreztem csak azt, hogy így helyes. Ez egy természetes folyamat, az ember olvassa a híreket, látja, hogy mi megy körülötte, és egyszer eljön az a pont, amikor úgy érezzük, ki kell fejeznünk a véleményünket.”

Sölétormos Jenő Forrás: Olvasónk

A férfi elmondása szerint egyike volt a Somogyvámos mellett található Krisna-völgyi ökofalu alapítóinak és 12 évig vezette is a közösséget. „Át tudom érezni a kishantosiak problémáit, mert tudom, milyen az, amikor hosszú évek alatt. nehéz munkával létrehozunk valamit. Ha az ökofalut szántanák be úgy, ahogy a biogazdaság földjeit, az is rettenetes lenne.”

Mikor arról kérdeztük, milyen hatást vár az akciójától, kijavította a kérdést. „Szerintem az egész országban komoly probléma, hogy mindig abból indulunk ki, hogy hatást kell kiváltanunk. De a véleményünk kifejezésének nem kellene azon múlnia, hogy lesz-e hatása, vagy hogy mit csinálnak mások. Csak saját magunk felé kell elszámolnunk. Ha nem értünk egyet valamivel, akkor egyszerűen ki kell fejezni a nemtetszésünket” – mondta Sölétormos az Origónak. „El kellene jutnunk oda, hogy belássuk, hogy ami történik, az mindannyiunk felelőssége. Én így tudok elszámolni a lelkiismeretemmel, hogy kijöttem ide. De mindenki másnak is el kell majd számolnia a saját lelkiismeretével.”

Sölétormos Jenő szerint a kishantosi biogazdaságot inkább forrásprojektként kellene kezelni, és „100 másik ilyen projektet indítani. „Nem szabad úgy lennie, hogy egy ilyen, világszerte ismert fenntarthatósági kezdeményezést ilyen egyszerűen, hatalmi arroganciával el lehessen tüntetni.”