Majd félmilliárdért vett telket az útszóró sónak az FKF

Vágólapra másolva!
Ezenfelül évente 6 millióért bérelnek sótároló sátrat, de azt mondják, jó üzletet csináltak.
Vágólapra másolva!

490 millió forintot költött a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) egy dél-budai telekre, hogy ott tudja tárolni az útszóró sót – írja az Index. A telken eredetileg lakóingatlan volt, ennek lakásait ki kellett váltani, majd lerombolni az épületet. A telek azonban még így sem alkalmas a só tárolására, mivel nem épült még meg rajta az erre szolgáló tárolóépület, mely további 250 millióba kerülne. Az FKF így a sót most egy sátorban tartja, amit évi 6 millióért bérel.

A Közterület-fenntartónál az Indexnek azt mondták, szerintük jó üzletet csináltak, négy lehetséges telek közül választották a Budafoki út 72. alatti ingatlant, amely addig a Truck Hungary Kft. tulajdonában volt. Az Index cikke szerint ezt a céget korábban a Biczi és Tuzson Ügyvédi Iroda képviselte egy perben, amelyet azért indítottak a most megvásárolt telek korábbi bérlői, mert sokallották a kft. által megállapított bérleti díjat.

A Biczi és Tuzson Ügyvédi Iroda az FKF tanácsadója is a közbeszerzési ügyekben, így például az útszóró só beszerzésében. Az ügyvédi iroda egyik vezetője az a Tuzson Bence, aki a 2014-es parlamenti választáson a dunakeszi körzetben nyert egyéni mandátumot a Fidesz jelöltjeként (Tuzsonról készült portrénkat ide kattintva érheti el.)

Az Index azt írja, Tuzson Bencének korábban Szepessy Tamással, az FKF stratégiai vezérigazgatójával is volt közös cége.