Összejött az MSZP-s győzelem Miskolcon

Vágólapra másolva!
Kétszátharmincnyolc szavazattal győzte le az MSZP-s Varga László a fideszes Sebestyén Lászlót, a jobbikos Pakusza Zoltánnál pedig 373-mal több voksot kapott
Vágólapra másolva!

A még nem jogerős, de végleges eredmények alapján biztossá vált, hogy az egyik legizgalmasabb választókörzetben, a miskolci kettes számúban az MSZP-s Varga László szerezte meg az egyéni mandátumot.

Az átjelentkezők, a külképviseleteken szavazók és a maradék egy szavazókör összesített adatai alapján a fideszes Sebestyén László 548 szavazatot szerzett, Varga 426-ot, a jobbikos Pakusza Zoltán pedig 426-ot.

A harmadik helye ellenére Varga meg tudta őrizni előnyét a választókerületben.Vargára összesen 14 798–an szavaztak, a második helyre feljövő Sebestyén Lászlóra 14 560-en, Pakuszára pedig 14 425-en. Az izgalmas választókörzeteket követő tudósításunkat itt olvashatják, arról, hogy a Fidesz Varga győzelme ellenére is szinte biztosan megszerezte a kétharmados többséget pedig itt.

Korábban az szerepelt a cikkünkben az egyik szavazatszámláló állítására alapozva, hogy az előzetes eredmény alapján Pakusza Zoltán 802 szavazatot szerzett (és így megelőzte Sebestyén Lászlót). A tévedésért olvasóink és az érintettek elnézését kérjük.