Harmadszor is elbontották a kordont a Szabadság téren

Vágólapra másolva!
A rendőrség nem avatkozott közbe, holnap is tiltakozni fognak.
Vágólapra másolva!

Harmadszor is elbontották a héten a tiltakozók a német megszállási emlékmű alapozása köré húzott fémkerítést a Szabadság téren – írja a Nol.hu.

A Nol.hu szerint délután öt körül bontották le a kerítést, mintegy kétszázan lehettek a tiltakozók. Szétszedték a fémszerkezetet, és letámasztották a földre. Az egyik szervező azt mondta, hogy a polgári engedetlenségi akciót folytatják, a szobor meglátásuk szerint nem épülhet meg, mert sérti a holokauszt-áldozatok emlékét.

A Nol.hu szerint a rendőrség a kordonbontás során nem avatkozott közbe, akkor csak a kameráztak, azt követően viszont már volt, akit igazoltattak. A szervezők pénteken is folytatni akarják a tiltakozást.