Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc pártelnök vezeti a Demokratikus Koalíció EP-listáját – közölte a DK csütörtökön az MTI-vel. A listáról a párt elnöksége döntött.

Az első öt hely további sorrendje: Molnár Csaba ügyvezető alelnök, Niedermüller Péter alelnök, Kakuk György és Kerék-Bárczy Szabolcs elnökségi tagok. Listavezető helye ellenére Gyurcsány maradni fog a magyar parlamentben, úgy tudjuk, frakcióvezető szeretne lenni.

Gréczy azt mondta, reményei szerint legalább két képviselőt tudnak az EP-be küldeni. Arról is beszélt, hogy a DK több napos elnökségi ülésén értékelik a vasárnapi választások eredményét, és döntenek az EP-kampány stratégiájáról.