Vágólapra másolva!
A kordont kedden döntötték le az emlékmű ellen tiltakozók.
Vágólapra másolva!

Kora délután tucatnyi munkás elkezdte újraépíteni a kordont a megszállási emlékmű körül a Szabadság téren - írta a 444.hu. A sok vitát kiváltó emlékmű megépülése ellen kedden több százan tiltakoztak, majd ledöntötték az építési terület köré felhúzott kordont.

Az emlékmű felállítását értetlenül szemlélik a hazai zsidó szervezetek vezetői, az MSZP helyi népszavazást tartana róla.