Gyurcsányékat visszautasította Fodor

Vágólapra másolva!
A Demokratikus Koalicíó megkereste egy ajánlattal Fodor Gábort, pártja azonban azt nem tartotta elfogadhatónak, így nem sikerült megállapodniuk. A Magyar Liberális Párt elnöke függetlenként tudja elképzelni magát, de ennek ellenére nyitva hagyta a csatlakozás lehetőségét. Pártja az EP-választáson nem indul, mert nem valósul meg az összefogás és nincs pénzük önállóan kampányolni.
Vágólapra másolva!

Független képviselőként tudom elképzelni magam, de ha kapunk értelmes felkérést bármelyik demokratikus ellenzéki párttól, akkor megvizsgáljuk, hogy csatlakozzunk-e hozzájuk - mondta egy szerdai sajtótájékoztatón Fodor Gábor arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy a 4-4 fős Demokratikus Koalicíó vagy az Együtt-PM-es képviselőcsoporthoz csatlakozzon, amelyeknek még egy képviselőre van szükségük a frakcióalkotáshoz.

Fodor azt is elmondta, hogy kapott egy ajánlatot a Demokratikus Koalicítól, hogy üljön be hozzájuk, a Magyar Liberális Párt ügyvivő testülete viszont úgy döntött: nem elfogadható számukra az ajánlat, és emiatt döntöttek úgy, hogy függetlenként próbál politizálni Fodor. Arról nem árultak el semmit, hogy mi volt az ajánlat. A sajtótájékoztató után a DK tagadta, hogy ajánlatot tettek volna, a párt szerint Gyurcsány valóban találkozott Fodorral, de konkrét ajánlatról nem volt szó (bővebben itt olvashat erről).

A Magyar Liberális Párt elnöke azt mondta: önálló, autónom szerepvállalásra törekszik, önállóan szeretné képviselni a liberális értékrendet. Cáfolta azt a sajtóban megjelent hírt, hogy korábban megállapodott volna Mesterházy Attilával abban, hogy az MSZP frakciójába fog beülni.

Fodor azt is bejelentette, hogy pártja nem indul az EP-választáson. Ennek két oka van: szerinte az elmúlt napok nyilatkozatai alapján a választási partnereik külön akarnak indulni, és ő ezt nem tartja helyes és jó dolognak. Így ugyanis a Jobbik lehet a második legerősebb párt, amelyet veszedelmesként és szélsőjobboldaliként jellemzett, és szerinte ha megoszlanak a baloldali pártokra adott szavazatok, akkor azok elveszett szavazatok lesznek. A másik oka az, hogy nincsen pénzünk, nem tudják magunknak megengedni a kampányt.

Annak ellenére, hogy nem indulnak, szélsőjobboldallal fel akarják venni a harcot, ezért a kampányban aktivistáik segíteni fogják az EU-párti ellenzéki pártokat.