Nem kerül börtönbe a vérfertőző apa

Vágólapra másolva!
Könnyen lehet, hogy közösen nevelheti fel három gyermekét a vérfertőző apa és lánya a Zala megyei Szentpéterúron. Az ügyészség nem küldi börtönbe a férfit, mivel nem történt erőszak, a kapcsolatot mindketten akarták.
Vágólapra másolva!

Próbára bocsátást vagy pénzbüntetést indítványoz a Zalai Megyei Főügyészség a 47 éves O. Gyula és 27 éves lánya, Anikó ellen, aki az elmúlt nyolc évben két kisfiút és egy kislányt szült a férfinak – írja a Blikk.

A viszony az után kezdődött, hogy az apa 2005-ben kiszabadult a börtönből. Bár Szentpéterúron régóta suttogtak a vérfertőző kapcsolatról, a botrány csak akkor pattant ki, amikor Anikó nővére tavaly jelezte a hatóságoknak a történteket. A családfő ugyanis Renátát is megkívánta.

Az ügyészség szerint az apa és a lánya is akarta a kapcsolatot, erőszak nem történt, ezért nem kell az apának börtönbe vonulnia. A Blikk által megkérdezett jogi szakértő szerint sokkal súlyosabb lenne a büntetés, ha kiderülne, hogy az apa megerőszakolta a lányát: ebben az esetben akár 15 évet is kaphatna.