A Fidesz lendületből üti tovább a baloldalt

orbán szájer
Orbán Viktor és Szájer József az új alkotmány zárószavazására igyekszik
Vágólapra másolva!
Már hétfőn megkezdi a felkészülést a Fidesz a májusi EP-választásokra, és néhány napon belül összeállhat a párt EP-listája. A pártvezetés abban bízik, hogy a jelenlegi lendület viszi tovább őket a következő hetekben.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor délután két órakor tart nemzetközi sajtótájékoztatót az Országházban. A várakozások szerint a kormányfő egyelőre nem fog arról beszélni, hogy kik lesznek a harmadik kormányának a tagjai.

A Fidesz a kétharmadközeli parlamenti választási győzelme után szinte rögtön elkezdi a felkészülést a május 25-i EP-választásra. A kampánystáb kedd reggeli tanácskozásának már ez lesz a fő témája. A Fidesz EP-listájának névsora ma vagy holnap véglegesedhet. Erről tanácskozik szerdán a párt elnöksége, csütörtökön pedig a választmány.

Orbán Viktor az EP-listát először Szájer Józseffel vitathatja meg. Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A párt célja, hogy az EP-kampány során ne törjön meg a Fidesz jelenlegi lendülete, ez vigye tovább őket a következő hetekben. A Fidesz számára kedvező helyzetet teremt, hogy a baloldal rosszul szerepelt a parlamenti választáson. „Beálltak a szavazóik, azokat sem tudták megszólítani, akit csalódtak a kormányban” – fogalmazott egy kormánypárti politikus.

A Fidesz becslései szerint a kormánypárt 10–14 EP-mandátumot szerezhet a Magyarország számára fenntartott 21 EP-helyből. Érdemes lesz figyelni arra, hogy a Fidesz EP-lista vezetője végül az a személy lesz-e, akit a párt Andor László távozó EB-biztos helyére jelöl majd. Korábban ezt tervezte a párt.

Mivel a Fidesz az EP-választásokra koncentrál, más fontosabb személyi kérdésekről a héten várhatóan nem beszélnek nyilvánosan. A fideszes politikusok szerint az új parlament alakuló ülését május elejére hívhatják össze, az új kormány névsora csak ezt követően derülhet ki. A kormányzati posztok betöltőiről folyamatosan jelennek meg találgatások, biztosat azonban alig lehet tudni.