Hogy került Rogán felesége Orbán mögé?

orbán viktor, fidesz, választás 2014
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor vasárnap a színpadról köszönte meg feleségének a támogatást, de Lévai Anikó nem állt mellette a színpadon. Ott volt viszont Rogán Antal farmerdzsekis felesége. Miért?
Vágólapra másolva!

"Mindenkinek sokat kellett kiállnia és kibírnia, de talán a legtöbbet a feleségemnek. Köszönet neki" – mondta vasárnap éjszaka győzelmi beszédében Orbán Viktor, akit négy éve, a választások első fordulója után a színpadra kísért a felesége is, most viszont nem volt ott mellette.

Pedig két politikusfeleségnek is jutott hely a színpadon: Semjén Zsolt a feleségével vonult fel, és ott volt Rogán Antal felesége, Gaál Cecília is, aki a férje mögül, az utolsó sorból próbált kikukucskálni, és láthatóvá válni. Rajtuk kívül nem sok nőnek jutott hely a színpadon: Orbán Viktort Pelczné Gál Ildikó, a párt alelnöke és EP-képviselője vezette fel tapsolva, ott volt Hegedűs Zsuzsa, Orbán Viktor szóvivője és Németh Lászlóné fejlesztési miniszter.

Orbán Viktor mögött Balog Zoltán, Gulyás Gergely, Hegedűs Zsuzsa, Semjén Zsolt, Gaál Cecília, Rogán Antal és Martonyi János Forrás: MTI/Beliczay László

Szerettük volna megtudni, miért nem volt ott Lévai Anikó, de Orbán Viktor sajtóstábjától nem kaptunk választ a kérdésünkre. Rogán Antal sajtósa szerint Rogán felesége Semjén Zsolt feleségével állt a színpad mellett, és a szervezők kérésére ment fel a színpadra. Az egyik színpadra vonuló politikus is azt mondta, hogy "ad hoc" alakult ki, hogy ki ment fel.

A nőkön kívül felkísérte Orbánt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Szájer József, a Fidesz EP-képviselője, Gyürk András, a párt kampányfőnöke, Kocsis Máté szóvivő, Tarlós István főpolgármester, Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, Gulyás Gergely képviselő és Rogán Antal. A kormány több tagja is beállt Orbán mellé: Némethné mellett Pintér Sándor belügyminiszter, Martonyi János külügyminiszter, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Németh Lászlóné ment fel a színpadra.

Négy évvel ezelőtt az első forduló után az Orbánnal ünneplő politikusok között ott volt Áder János, Pokorni Zoltán, Schmitt Pál és Szijjártó Péter is. Semjén Zsolt már akkor is magával vitte a feleségét a színpadra, Orbán pedig a beszéd egy pontján a színpadra hívta Lévai Anikót. A második forduló után már többen álltak be mellé: ott volt Kósa Lajos, Varga Mihály, Matolcsy György, Kövér László, Deutsch Tamás, Nyitray Zsolt, és Pelczné mellett egyetlen nőként Hegedűs Zsuzsa is.