Egy panelház, amely eldöntheti a Fidesz kétharmadát

Havanna lakótelep, választás 2014, kétharmad, választókerület, riport
Vágólapra másolva!
Néhány száz szavazat dönt arról, hogy meglesz-e a Fidesz kétharmados többsége a következő ciklusban. Az egyik legfontosabb helyszín Budapest XVIII. kerülete, ahol szoros versenyt vív a szocialista Kunhalmi Ágnes a fideszes Kucsák Lászlóval. Ezt a küzdelmet pedig nagyrészt egy Havanna lakótelepi panelház lakói döntik el, akik számára a rezsicsökkentés hozta el a pénzügyi jólétet.
Vágólapra másolva!

A XVIII. kerületi Havanna lakótelep szélén egy hatalmas, tízemeletes panelház áll. Öt évvel ezelőtt felújították ugyan, zöld színárnyalatot is kapott, de még így is látszik rajta, hogy igazi szocialista építési maradvány. Szűk lépcsőházak, ráccsal takart lakásajtók jellemzik elől, kívülről pedig úgy tűnik, mintha minden lakó életébe bele lehetne látni. A félig nyitott ablakokon keresztül hol fúrás-faragás hallatszik ki, hol kéjes nyögések, az erkélyeken pedig mindig látni valakit, aki a környéket kémleli.

Ennek a lakótelepi háznak különleges szerep jut az idei országgyűlési választáson: nagyrészt itt dől el, hogy meglesz-e a Fidesznek a kétharmados többsége a parlamentben, vagy sem. A választókerület jelöltjei ugyanis még most is ádáz harcban állnak egymással. A fideszes Kucsák László mindössze 22 szavazattal vezet a Kormányváltás jelöltje, Kunhalmi Ágnes előtt. Ha Kucsák nyer, akkor a Fidesznek bizonyosan 133 képviselői helye lesz a parlamentben, ami éppen kétharmados többséget jelentene. Ha Kunhalmi nyer, akkor továbbra is van esély arra, hogy a Fidesz–KDNP ne szerezzen kétharmados többséget (a XVIII. kerületin kívül még vannak billegő körzetek, de nem ilyen szoros eredménnyel).

A választás vasárnap lezajlott, miért nem hirdetnek hát még eredményt? Azért, mert eredményt hirdetni csak akkor lehet, ha a már megszámolt szavazatokhoz hozzá tudják számolni az átjelentkező és külföldön szavazó választók szavazatait is. Itt jön képbe a havannai lakóház. Ugyanis minden választókerületben kihagynak egy szavazókört a számlálásból, és ehhez keverik majd hozzá az átjelentkezéses szavazatokat. Erre a XVIII. kerületben a 34 számú szavazókört jelölték ki, ez a szavazókör pedig lényegében a havannai panelházat jelenti. Az itt lakók szavazatai egyelőre az urnában várják, hogy megérkezzenek az átjelentkező állampolgárok szavazatai, és együtt megszámolhassák őket.

Fotó: Mudra László - Origo

Az urnában jelenleg 496 szavazat van, ennyien voksoltak a névjegyzékben szereplő 902 ember közül, ami 54,98 százalékos részvételt jelent. Ehhez jönnek az átjelentkező szavazók.

A választási adatbázis szerint összesen 1098-an jelentkeztek be a XVIII. kerületbe, azt azonban nem tudni, hogy közülük ténylegesen hányan mentek el szavazni. Lehet úgy érvelni, hogy az, aki veszi a fáradságot arra, hogy átjelentkezzen, nagy valószínűséggel tényleg elmegy szavazni. A vasárnap tapasztalata viszont az, hogy sok átjelentkező meggondolta magát, amikor meglátta a szavazóköröknél kígyózó sorokat. Egyelőre tehát csak az a 496 szavazat biztos, ami már az urnában van. Kunhalmi és Kucsák harcát – és ezzel együtt a Fidesz kétharmadát is – jelentősen befolyásolhatják ezek a szavazatok.

Éva egész éjjel drukkolt

A XVIII. kerületi Havanna utcát a legkevésbé sem rázta fel az, hogy rajtuk múlik a Fidesz kétharmada. Hétfőn délelőtt alig volt élet, néhány nyugdíjas üldögélt az elhagyatott játszótér mellett, más a bevásárlásból érkezett éppen haza. Közben azonban a házban lakóknak nagyon is megvolt a véleményük.

Fotó: Mudra László - Origo

„Én egész éjjel nekik drukkoltam” – mondta a Fideszről a nyugdíjas Éva, aki éppen az emeleti lakásába tartott a lifttel. Világéletében Fidesz-szavazó volt, és most az egész hetet végig fogja izgulni a Fidesz kétharmadáért, még úgy is, hogy szerinte a lakóházban egyértelműen a Fidesz támogatói vannak többségben. „80-20 az arány” – mondta.

Ez két dolog miatt is meglepően hangzik. Egyrészt az Origó információi szerint az MSZP-ben azzal számolnak, hogy a helyi szavazatok többségét Kunhalmi Ágnes kapta. A másik ok a környező szavazókörök eredménye. A lakótelepeken élőket inkább a szocialistákat támogatóiként tartják számon, és ez a feltevés a Havanna-lakótelep esetében vasárnap is beigazolódott. A 34-es szavazókört körülvevő tíz másik szavazókörben egy kivételével Kunhalmi Ágnes nyert, több helyen száz vagy annál is több szavazattal előzte meg Kucsákot. Ezekben a szavazókörökben a 34-eshez hasonló panelházak lakói szavaztak, amelyek ráadásul tőszomszédságban vannak vele. Így logikus azt feltételezni, hogy a pártállásuk nem tér el egymástól nagyságrendekkel.

Kulcsár Ágnesé lesz a győzelem

Ottjártunkkor azonban egyáltalán nem tapasztaltuk a környező szavazókörökben látott baloldali fölényt, sőt, lényegében csak jobboldali szavazókkal találkoztunk. „Soha nem gondoltam volna, hogy a Fideszre szavazok” – mondta Erzsi, az negyedik emeleten élő nyugdíjas, Most azonban mégis megtette. Hogy miért? A rezsicsökkentés miatt. Azt állítja ugyanis, hogy 25 ezerről ötezer forintra csökkent a rezsiköltsége a Fidesznek köszönhetően. Igaz, pár éve a lakásának szigetelése is le lett cserélve.

Fotó: Mudra László - Origo

A rezsicsökkentés azonban nem csak számára volt fontos. „Nekem 14 ezerről 12 ezerre csökkent a rezsim, na, ezért szavaztam a Fideszre” – mondta a nyugdíjas János, aki éppen egy padon beszélgetett Éva nevű ismerősével. „Itt a Kulcsár fog nyerni” – folytatta, elhibázva Kucsák László nevét. A nevekkel később is hadilábon állt, egyszer még a kormányváltós jelölttel is összekeverte Kucsákot, de csak félig. Ebből lett Kulcsár Ágnes.

Jánossal Éva is egyetértett, a szavazókörben szerinte is a Fidesz fog nyerni, aminek egyébként nagyon örül. Arra a kérdésre, hogy ő is a Fideszre szavazott-e, azonban már azt mondta, hogy nem, hanem az MSZP-re. „Csak úgy. Tudtam, hogy a Fidesz mindenképpen nyerni fog” – válaszolta a döntése okát firtató kérdésünkre. Szerinte egyébként a Kormányváltás kapitális hibát követett el azzal, hogy Gyurcsány Ferencnek is helyet adott a soraiban.

A baloldali pártokat rajta kívül a panelház több lakója is kritizálta. „Ezekre semmit sem szabad rábízni, főleg nem a kormányzást” – mondta Erzsi. Ő a Kormányváltás pártjait veszekedő házasokhoz hasonlította, akik folyton egymást marják. Kunhalmi Ágnesről sem volt jó véleménnyel, és jót derülve megmutatott egy képeslapot, amit szombaton dobtak be a postaládájába. Az elején Kunhalmi szerepel Simon Gáborral, a kerület korábbi jelöltjével, ahogy éppen két utazótáskával indulnak valahová. A hátoldalán pedig egy üdvözlősor Bissau-Guineából.

Képeslap Simon Gáborral és Kunhalmi Ágnessel Fotó: Mudra László - Origo

A Fidesz győzelmét a ház gondnoka is epekedve várja, és szerinte ez a lakóknál sincs másképp. Legalábbis ő úgy tudja, hogy ebben a házban nem szeretik az MSZP-t. „Kucsák egy egyszerű ember, aki segít nekünk” – mondta a fideszes jelöltről. Kunhalmi Ágnesről azonban azt sem tudja, hogy kicsoda, és csak pár embert ismer, aki rá szavazott. Igaz, közülük valaki olyan lelkes volt, hogy még a plakátját is kifüggesztette a teraszára.