Az ellenzéki vezetőktől akár kampánycsend is lehetne

Orbán Viktor a 12. kerületi Fidesz-irodában
Vágólapra másolva!
Bajnainak kapóra jött a kordonbontás, rajta és Gyurcsányon kívül az ellenzéki vezetők mintha hibernálták volna magukat. Pedig most először nincs kampánycsend a választás napján. A miniszterelnök viszont nagyon pörög, Orbán reggel szavazott, azóta ide-oda cikázik, Facebookján félóránként követik egymást a képek, Józsefvárosban, Kőbányán, Bicskén, Csepelen tartja a lelket a fideszesekben.
Vágólapra másolva!

A Facebookon mutatott aktivitás alapján Orbán ma egymaga lenyomja az összes ellenzéki pártvezetőt: nagyjából 20-30 percenként feltölt egy fotót egy újabb helyszínről, ahol a Fidesz aktivistáival találkozik. Elmondása szerint erőt ad nekik a sajátjából. A választás napján ez teljesen természetes, az viszont már furcsa, sőt érthetetlen, hogy az ellenzéki vezetők többsége – akik egyébként máskor lelkesen posztolnak napjában többször is – most miért csak arról posztol, hogyan szavazott.

Mesterházy Attila a kampány során naponta több helyszínt is végigjárt, ezekről pedig folyamatosan tudósította követőit, ma viszont csak annyit lehetett látni róla, hogy Veszprémben szavazott. Némi aktivitást mutatott még Gyurcsány Ferenc a margitszigeti futással, és Bajnai Gordon a hajnali kordonbontással, de ezek összességében még sehol sincsenek Orbán napjához képest.

Orbán Viktor

A miniszterelnök reggel 8 előtt pár perccel, a feleségével szavazott, utána pedig begyújtotta a rakétákat: a Facebook-oldalára feltöltött bejegyzései szerint járt Csepelen, Kőbányán, Bicskén, a Józsefvárosban, a XII. kerületben, és nyilatkozott a Hír TV-nek is.

A rózsaszín kanapé rejtélye azonban még nem oldódott meg, egyelőre nem töltött fel új képet a kanapén ülő családjáról. A szombati képről már csak a miniszterelnök fia, Gáspár hiányzott.

Mesterházy Attila

A Kormányváltók miniszterelnök-jelöltje reggel egy szavazásra és a baloldali összefogás támogatására buzdító videót töltött fel a Facebookra, majd megosztotta az Együtt-PM Madách téri rendezvényhelyszínének lezárásáról szóló hírt, mindössze egy szó kommentárral: „szánalmas”. Mesterházy dél körül, Veszprémben szavazott a feleségével és két kisgyerekével.

Mesterházy Attila a családjával szavaz Forrás: AFP/Ferenc Isza

Bajnai Gordon

Bajnai Gordon már reggel hatkor a szavazókörénél volt, de a budapesti Virányosi Általános Iskolában így sem ő volt az első szavazó. A kiérkező újságíróknak azt mondta, jó érzés a szavazófülében lenni, mert ott még köztársaság van. Nyilatkozatában főleg arról beszélt, hogy a kormánypárt úgy alakította át a választási rendszert, hogy nekik kedvezzen, de ettől függetlenül a volt miniszterelnök baloldali győzelmet vár.

A szavazás után Bajnai a Madách térre, az Együtt-PM esti eredményvárójának helyszínére ment, ahol aktivistáival elbontotta a tér köré emelt kordont, a VII. kerület ugyanis szombaton hirtelen építési területté nyilvánította és lezárta a Madách Imre utcát. Bajnaiék már szombaton követelték a szerintük jogellenesen emelt kordon, „a Madách téri vasfüggöny” lebontását, de mivel kérésüket vasárnap reggelig nem teljesítette az önkormányzat, maguk léptek akcióba.

A kordonbontás után Bajnai a Facebook-oldalára feltöltött képei szerint az Együtt-PM budapesti egyéni jelöltjeinek segített kampányolni, találkozott például Somfai Ágnessel és Karácsony Gergellyel is. „ÉnMárSzavaztam, kordont bontottam és azóta segítek a jelölteknek kampányolni. Ne feledjétek: a 17-es lista = a kormányváltás kulcsa” – posztolta többször is.

Gyurcsány Ferenc

A Demokratikus Koalíció elnöke szavazásra buzdító videóval köszöntötte a napot, a Facebook-oldalán linkelt bejátszásban Gyurcsány több nyelven, még jelnyelven is, szavazásra buzdít. A volt miniszterelnök délelőttre kormányváltó futásra hívta szimpatizánsait a Margitszigetre, a rajthoz egy saját arcképével és DK-s logókkal díszített Trabanttal érkezett. A Facebook-oldalára délután 1 óra körül posztolta, hogy szavazott. Mint írta: „Hatalmas tömeg a szavazókörben. Negyed órát várakozunk.”

A nap folyamán Gyurcsány a DK-s egyéni jelölteket látogatta végig, Oláh Lajossal még néhány kínait is igyekezett meggyőzni.

Gyurcsány Ferenc és a kínaiak Fotó: Dull Szabolcs - Origo

Vona Gábor

A Jobbik elnöke is a családjával szavazott, céduláját is kisfiával dobatta be az urnába. Vona vasárnap egy ideig csupán jobbikos kampányanyagokat osztott meg a Facebook-oldalán, majd délután négy körül ezt írta: „Gyöngyösön szervezett szavazatvásárlásba kezdtek az ellenfeleim, a Roma Sajtó központ és az Index tájékoztatása szerint már 570 cigány embert vittek el szervezetten szavazni.” Vona szerint ezért is kell mindenképp szavaznia minden Jobbik-szimpatizánsnak.

Schiffer András

A Lehet Más a Politika listavezetője délelőtt 11-kor posztolta a Facebook-oldalán: „Hú, el kéne indulnom szavazni....8”. El is ment, egy kora délután feltöltött képen már a szavazatát dobja az urnába. Ezután az LMP kitelepüléseit látogatta a párt társelnöke, az Origo tudósítója délután háromkor a Kálvin téren fényképezte le.

Schiffer András a budapesti Kálvin téren az LMP standjánál Fotó: Hajdú D. András - Origo

Mindenki kisgyerekkel szavaz

A Facebookra feltöltött képek alapján alig van olyan politikus, aki nem vitte el kiskorú gyermekét a szavazásra. Orbán és Bajnai kivételek, ők nem a gyerekükkel szavaztak, de Vona, Mesterházy, Szél Bernadett, Navracsics Tibor, Lázár János és Rogán Antal is kijátszotta a gyerekkártyát. Novák Előd és Dúró Dóra az Origo tudósítójának részletesen el is magyarázták, hogyan szavaztak. Novák kiállta a sort, míg a pár harmadik gyerekével várandós Dúró Dóra az autóban várakozott. Csak akkor ment be a gyerekekkel, amikor a férje már sorra került.

Vona Gábor a fiával szavazott Forrás: Facebook/Vona Gábor

A pár ezután a Jobbik eredményváró bulijának helyszínére ment, Dúró Dóra még nyilatkozott is az Origo riporterének a kémiai kasztrálásról és a csendőrség felállításáról.