Vágólapra másolva!
Lázár János letarolja Csongrádot, Rogán Antalnak nem ártott a lakásbotrány, Novák Előd meg sem közelíti a pártja eredményét. Vona Gábor Gyöngyösön, Kuncze Szigetszentmiklóson maradt alul.
Vágólapra másolva!

A gazdasági miniszter Varga Mihály Budapest 4. választókerületében indult, 92,4 százalékos feldolgozottságnál 47,01 százalékon áll, mögötte a baloldali Szelényi Zsuzsanna 38,42 százalékkal.

Kósa Lajos 93,65 százalékos feldolgozottságnál magabiztosan vezet, Hajdú-Bihar megye első választókerületében 47,74 százalékkal.

Szoros a verseny a budapesti 8. választókörzetben, Tóth Csaba János baloldali jelölt egyelőre 39,79 százalékkal vezet a fideszes Papcsák Ferenc előtt (36,83 százalék), 67,5 százalékos feldolgozottságnál.

99,08 százalékos feldolgozottságnál már biztos, hogy Lázár János pozícióját senki nem veszélyezteti Csongrádban: 43,87 százalékon áll, mögötte 19,36 százalékkal a baloldali Varga Péter. Itt indult az LMP színeiben Nagy-Bandó András, ő 7 százalékon áll.

92,95 százalékos feldolgozottságnál Rogán Antal vezet a budapesti 1. választókörzetben, 43,05 százalékkal, őt 32,75 százalékkal követi a baloldali Kerék-Bárczy Szabolcs. Ebben a kerületben indult Schiffer András, aki a legjobb eredményt érte el az LMP-sek közül, 14,58 százalékkal.

98,91 százalékos feldolgozottságnál a veszprémi 1. választókerületben a fideszes Navracsics Tibor vezet 46,49 százalékkal, őt Pál Béla baloldali képviselő követi 29,44 százalékkal.

86,36 százalékos feldolgozottságnál szoros a verseny Hiller István baloldali és Földesi Gyula fideszes képviselő-jelöltek között a budapesti 16. választókörzetben. Egyelőre Hiller vezet 38,5 százalékkal, őt 36,32 százalékkal követi Földesi.

72,41 százalékos a feldolgozottság Budapest 7. számú választókörzetében, ez alapján a baloldali Hiszékeny Dezső vezet 52,22 százalékkal. Őt a fideszes képviselő-jelölt, Szalay Péter követi 30,57 százalékkal.

86,66 százalékos feldolgozottság mellett Budapest 13. választókörzetében a baloldali összefogás képviselő-jelöltje, Karácsony Gergely verseng a fideszes Szatmáry Kristóffal. Egyelőre Szatmáry vezet 42,69 százalékkal, Karácsony 36,84 százalékkal követi őt.

95,05 százalékos feldolgozottság mellett Budapest 15. számú választókerületében nagyon szoros a verseny: a Simon Gábor helyett induló baloldali Kunhalmi Ágnesnek eddig 19 360, a fideszes Kucsák Lászlónak pedig 19 275 szavazata van.

90,1 százalékos a feldolgozottság Pest 8. választókörzetében, jelenleg 38,97 százalékkal a fideszes Bóna Zoltán a baloldali Kuncze Gábor előtt áll, aki eddig 34,97 százalékot gyűjtött.

Gyurcsány Demokratikus koalíciójának alelnöke, Vadai Ágnes nem tud megbirkózni Esztergommal, 97,97 százalékos feldolgozottságnál csak 27,35 százalékkal követi az első helyen álló fideszes Völner Pált, aki a szavazatok 45,78 százalékát kapta. Nem szerepelt rosszul a Jobbik jelölte sem, 19,91 százalékon áll.

A Jobbik elnöke, Vona Gábor Heves megye 2. választókörzetében, Gyöngyösön indult. A szavazatok 96,74 százalékos feldolgozottságánál 35,56 százalékos eredménnyel szoros versenyben a második helyen áll, az első helyen 37,84 százalékkal a Fidesz–KDNP jelöltje, Horváth László áll. A harmadik helyezett a kormányváltó összefogás jelöltje, Sós Tamás, neki a szavazatok 21,83 százaléka jutott.

A jobbikos Novák Elődnek Budapest 2. választókerületében meg sem sikerül közelítenie pártja országos eredményét, 97,5 százalékos feldolgozottságnál 7,9 százalékon áll. A választókerületben 44,24 százalékkal magabiztosan vezet Simicskó István, a második helyen az MSZP-s Józsa István áll.