A Fidesz legmagasabb tornyából üzent Orbán

választás 2014 debrecen fidesz kósa lajos orbán viktor
Fidesz kampányzáró Debrecenben április 5-én
Vágólapra másolva!
Nemcsak a Fidesz kampánya, de szimbolikusan Kósa Lajos tizenhat éves polgármestersége is véget ért szombaton Debrecenben, ahol Orbán Viktor kikérte a várostól a vezetőjét. Ugyan Debrecen a rendszerváltás óta a Fideszre szavaz, azért Orbán előtt egy verssel befenyítették őket, nehogy most vasárnap eltévesszék, hova tegyék az ikszet.
Vágólapra másolva!

“Ez a város mindig fideszes volt, a rendszerváltás óta rájuk szavaztunk, és ha körbenéznek, láthatják, hogy megérte: stadion, villamos, jégcsarnok, kaptunk mindent. Én 1949 óta élek ebben a városban, de soha nem fejlődött annyit, mint az elmúlt 16 évben, amióta Kósa Lajos a polgármester” - mondta egy idős tanár az Origónak szombaton délután a debreceni Nagytemplom előtti Kossuth téren.

Nem érezte senki véletlennek, hogy pont itt tartja a Fidesz a kampányzáró rendezvényét. Kósa Lajos polgármester csak annyit kérdezett, hát hol máshol lehetne, és a többezer fős közönségből is sokan azt mondták, megszolgálták már azt, hogy náluk mondja el Orbán a kampány utolsó, a lelküknek nagyon fontos beszédét.

A debreceni Kossuth tér Fotó: Hajdú D. András - Origo

Nemcsak azért, mert hűségesen támogatják a Fideszt, hanem azért is, amit Kósa Lajos mondott a beszédében: Debrecen a szabadság őrvárosa. Egy idősebb férfi pedig tudósítónknak azt magyarázta, hogy szerinte nem véletlen, hogy Kossuth Lajos itt mondta el híres beszédét. “Ez az épület itt a függetlenség szimbolóma, annak, amit ez előtt mondanak el, súlya van” - mondta.

Ezt a súlyt érezhette az a nagy fehér bajszos férfi is, aki teátrális, fenyegető kézmozdulatokkal, öblös, szigorú hangon adta elő az Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled kezdetű verset, ami gyakorlatilag arról szólt, hogy aki nem jól szavaz, az semmit nem érdemel az életben, azt hagyni kell bent égni a házában, ha az kigyullad, annak legyen hűtlen a felesége, tagadja meg a fia, és egyáltalán: annak a Pokolban a helye.

Nem mintha úgy tűnt volna, hogy van olyan ember a Kossuth téren, akinek kétségei lennének, hova kell rakni vasárnap az ikszet. Sokan elővették a narancssárga ruhadarabjaikat, és ezekben jöttek ki a térre, hogy ott aztán vagy magyar zászlókat vagy a Békemenetről és a Fidesz kampányeseményeiről már ismerős Április 6., Szavazz! feliratú táblákat lóbálva éljenezzenek Kósa Lajosnak és Orbán Viktornak.

Kósát kikérték Fotó: Hajdú D. András - Origo

Kósa Lajos nem is szerénykedett, amikor fellépett a kissé alacsonyra épített színpadra: rögtön arról kezdett beszélni, milyen csoda dolgok történtek az elmúlt négy évben. Nagy történelmi kanyarokkal dicsérte hol a debrecenieket, hol a kormány munkáját, de a közönség a beszédnek két pontján lelkesült csak be igazán. Először amikor Kósa Orbán Viktort említette, másodszor pedig akkor, amikor az épülő debreceni stadiont. Nevetéssel és nagy tapssal fogadták, amikor Kósa Lajos arról beszélt, hogy aki nem akar győzni, az nem is fog, és hogy fog még a Loki BL-meccset játszani a nagyerdei stadionban a Barcelonával.

Nem hagyta ki a beszédéből a focit Orbán Viktor sem, aki a holnapi választást hasonlította egy mérkőzéshez. “Reggel kezdődik a meccs, az állás most nulla-nulla, az eredményt pedig majd csak este hét óra után hirdetik ki” - így próbálta elmagyarázni a hallagatóságnak, hogy nem szabad megnyugodni attól, hogy “jól állnak a csillagok”, nyerésre állnak a kormánypártok, mert ha a nyugodt támogatóik nem mennek el szavazni, akkor még baj lehet. “A kommunisták mind ott lesznek, legyünk ott mi is!” - mondta.

Ez már a beszéde legvége volt, előtte még több fontos dolog is történt. Például ha lehetséges ilyen egyáltalán, a korábbinál is jobban belopta magát a nagyjából kétharmados arányban nőkből álló közönség szívébe, amikor Szabó Magdát és Margaret Thatchert idézve arról kezdett beszélni, hogy a fontos dolgokat csak a nőkre szabad rábízni. “Hogy ha azt akarod, hogy egy fontos dologról sokat beszéljenek, bízd egy férfira, ha azt akarod, hogy el legyen intézve, akkor bízd egy nőre” - idézte a néhai angol miniszterelnököt, majd azt mondta, hogy ő a vasárnapi választást szeretné az asszonyokra bízni, és arra kéri őket, hogy gondoskodjanak róla, hogy a család elmenjen szavazni.

Orbán újabb négy évet kér Fotó: Hajdú D. András - Origo

“Mi, mi vagyunk a fideszes nagymamák!” - jelezte két idős asszony a beszéd után az Origónak, hogy megszólítva érezték magukat. Kettejüknek összesen tíz unokájuk van, és mint mondták, nagyon fontos, hogy nekik jó életük legyen, azért jöttek ide is, ezért fognak elmenni szavazni is, és ezért visznek is mindenkit a családból.

A másik fontos dolgot Orbán már a beszéd elején lerendezte. Az elmúlt évek Fideszre adott szavazataiért nyújtott hálaként beszélt arról a 29 milliárd forintnyi adósságról, amit a kormány átvállalt a várostól (ahogy minden más várostól is átvállaltak minden adósságot), majd miután ennek örömére összeölelkezett Kósa Lajos polgármesterrel, gyorsan el is kérte őt a várostól, hogy a következő ciklustól a parlamentben bízhasson rá országos jelentőségű ügyeket. “Elengedjük a Lajost!” - kiabált be a tömegből már a kérés előtt egy idősebb férfi nagy hangon, amit a közönség nevetve fogadott.

Volt azonban, aki rosszul értette a bekiabálást. “Jó polgármesterünk volt ő nekünk, hallhatta, mondta is ott valaki, hogy nem engedjük a Lajost!” - mondta később egy férfi az Origónak. Ő is aggódik, hogy mi lesz Debrecennel Kósa nélkül: félő, hogy hatalmi harcok gyengítik le majd a várost, mert “érdekesen változnak az emberek, ha a második-harmadik vonalból a hatalom csúcsára juthatnak”.

“Ilyen polgármester, mint Kósa Lajos volt, nem lesz több. Ő nagyon megtanulta ezt a várost, annyira értette a szellemiségét, mint senki más” - mondta a férfi, mire beszélgetőtársa vitázni kezdett vele: “Jó gyerek a Lajos, de nem pótolhatatlan. Vannak még itt Debrecenben jó emberek, akik alkalmasak erre a feladatra”. Hogy kit tartanak ilyennek, arról valamiért nem akartak beszélni az emberek. Egy férfi volt csak, aki nagy nehezen kibökte: szerinte az a baj, hogy a Fidesz vezetése és a város nem ugyanazt az embert támogatja, és ebből még lehetnek konfliktusok.