Gyanús az MSZP-nek a zuglói népvándorlás

Vágólapra másolva!
Vita robbant ki Zuglóban a Fidesz és az MSZP között arról, mennyivel növekedett közvetlenül a választások előtt a választók száma. Az MSZP arra gyanakszik, hogy több százan telepedtek át hirtelen Zuglóba Kemecséről, ahol az ellenzék szerint a fideszes Papcsák Ferenc kampányfőnöke a polgármester. Papcsák szerint viszont az MSZP hamisan vádaskodik, és összekeveri az adatokat, mert mindössze 43-mal emelkedett január óta a választópolgárok száma. A helyi választási bizottság úgy döntött, nem vizsgálják ki az ügyet.
Vágólapra másolva!

A Fidesznek kedvező tömeges átjelentkezésekre gyanakszik az MSZP Zuglóban. Egy magánszemély bejelentést is tett erről a helyi választási bizottságnál, de a bizottság csütörtök délután úgy döntött, hogy nem vizsgálja ki az ügyet.

Az MSZP-s Tóth Csaba, a Kormányváltás zuglói jelöltje azt mondta az Origónak, hogy a birtokukba került adatok miatt kezdtek el gyanakodni. Tóth szerint március elsején 79 460 lakó volt Zuglóban, míg március 30-án ez a szám több mint 700 fővel 80 215-re növekedett. Ugyanebben az időszakban Tóth szerint ugyanennyivel csökkent a lakók száma egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen, Kemecsén, ahol Tóth tudomása szerint a fideszes Papcsák Ferenc kampányfőnöke a polgármester. Tóth azt mondta, hogy ők nem állítják, hogy a kampányfőnök, Lipők Sándor vagy Papcsák tömeges átjelentkezéssel kívánja befolyásolni a választás eredményét, de azt szerették volna, ha az ügyet kivizsgálja a választási bizottság.

Papcsák Ferenc polgármester csütörtöki közleményében visszautasította a vádakat. A fideszes jelölt azt mondta, Zuglóban január 2. és április 2. között a XIV. kerületben választójogosultsággal rendelkező állampolgárok száma mindössze 43 fővel növekedett. Papcsák Ferenc szerint a bizottsági ülésen bemutatott (Tóth által is említett) adatok helyesek ugyan, de azt a kifogást benyújtók szándékosan félreértelmezték: "a dokumentumban következetesen lakosságszám-növekedésről beszélnek, ami nem egyezik meg az egyes választókerületekben választójogosultsággal bíró választópolgárok számával".

Tóth Csaba erre azt mondta, hogy tudomása szerint mióta megszületett a beadvány, majdnem 250-nel csökkent a lakók száma Zuglóban (79 975-re), így nagyon szeretnék megtudni, hogy miért történik ez a "sok változás".

Keressük mi is a zuglói választási irodát, hogy tisztázzuk az adatokat.

A Fidesz elég garanciát lát

A jelenlegi választási eljárási szabályok a korábbinál több garanciát tartalmaznak a szavazás befolyásmentes, pártatlan és tisztességes lebonyolítására - jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján. Előzőleg azKormányváltás arra szólította fel Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert, utasítsa a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát, hogy vizsgálja felül azoknak a választópolgároknak az adatait, akik az elmúlt hónapokban új állandó lakóhelyre jelentkeztek be.

Erre reagálva Gulyás Gergely azt mondta: a Kúria gyakorlata alapján valóban közokirat-hamisításnak minősül, ha valaki csak azért létesít új lakcímet, hogy egy másik választókerületben szavazhasson, de szerinte éppen a várható büntetés jelent kellő visszatartó erőt az ilyen lakcímváltoztatásokkal szemben. Ráadásul az adatok sem valószínűsítik, hogy bárki lakhelyváltoztatással akarna visszaélni a választáson - tette hozzá, minden alapot nélkülözőnek nevezve a baloldal vádjait.