Schiffer András korrupció miatt feljelentést tesz

Vágólapra másolva!
Egy hangfelvételen állítólag fideszes politikusok beszélgetnek arról, hogy a Fidesz kampányát a Közgép segíti. Schiffer András LMP-elnök korrupció miatt tesz feljelentést. A megnevezett fideszes képviselő cáfol.
Vágólapra másolva!

Feljelentést tesz korrupciós bűncselekmények miatt Schiffer András, az LMP társelnöke.

Schiffer egy nyilvánosságra került hangfelvételre alapozza a feljelentést. A Nyugat.hu által közölt hozott hanganyagon állítólag fideszes politikusok beszélgetnek arról, hogy a Közgép beszállhat a kampányba, "mint eddig minden választásba be is szállt eddig".

Siófok és térsége kormánypárti képviselőjelöltje cáfolja a portálon megjelenteket. Witzmann Mihály közleményében kijelentette: "a Közgép Zrt. semmilyen formában nem támogatta a kampányomat. Fel sem ajánlotta azt, és el sem fogadtam volna, mert a törvény által biztosított források éppen elegendőek a kampányköltségek fedezésére".

A politikus szerint a megjelent felvételrészletek és azok leírása több ponton is csúsztatásokat, valótlanságokat tartalmaznak, ezért felvetődik a manipuláció gyanúja, éppen úgy, mint például a hamis bajai videó esetében.

A kivonatos leirat nyilvánosságra hozatalát Witzmann Mihály egy lejárató kampány részének tartja. Értékelése szerint ez "egy reménytelen helyzetben lévő pártszövetség kétségbeesett próbálkozása annak érdekében, hogy a Józsa-, Harangozó-, Szigetvári-, Gyurcsány-, Kőhegyi- és Simon-ügyekről elterelje a figyelmet". Közölte, rágalmazás, becsületsértés és szándékos lejáratás miatt jogi lépéseket tesz az ügyben.

A Közgép a Fidesz egyik legbefolyásosabb gazdasági háttéremberének, Simicska Lajosnak az érdekeltségébe tartozik.

Schiffer András ismeretlen tettesek ellen vesztegetés, hivatali vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatali vesztegetés elfogadása, valamint vesztegetés feljelentésének elmulasztása miatt tesz feljelentést.