Sólyom: Aki a kisebbik rosszat választja, az is a rosszat választja

Sólyom László, Tata, interjú
Vágólapra másolva!
Sólyom László szerint nem csak a két nagy párt létezik, nem érdemes fogcsikorgatva rájuk szavazni. A volt köztársasági elnökkel a választási kampányról beszélgettünk. 
Vágólapra másolva!

A Fidesz-KDNP és a baloldali ellenzék mellett más pártokat ajánl a választók figyelmébe Sólyom László. A volt köztársasági elnök az elmúlt hetekben azt tapasztalta, sokan mondják azt, hogy fogcsikorgatva szavaznak az egyik pártra. „Erről nagyon határozott véleményem van. Aki a kisebbik rosszat választja, az is a rosszat választja” – mondta az Origónak.

Sólyom szerint „nem csak a két nagy párt létezik, van más lehetőség is”. Konkrét pártot azonban nem akart megnevezni. A volt államfő korábban többször is felszólalt az LMP szakmai konferenciáin. Arra a kérdésünkre, hogy szorosabbra fűzi-e a kapcsolatát a párttal, azt felelte: „nagyra becsülöm az LMP-ben, hogy hű maradt az eredeti elképzeléseihez, hogy nem adta fel az önállóságát, de én sem adom fel a sajátomat”. A pártpolitikába tehát továbbra sem kapcsolódik be.

Sólyom László Fotó: Hajdú D. András - Origo

A volt államfő azt mondta: a választási kampányt érintő híreket nem követi rendszeresen, nem ez alapján dönti el, hogy kire szavaz. Feltűnőnek nevezte viszont, hogy valódi választási programot egyik párt sem kínált. „Semmilyen botrány nem lep meg. Volt alkalmam, hogy elveszítsem a jóhiszeműségemet” – mondta, amikor a Simon-ügyről kérdeztük.

A beszélgetés során kitért arra, hogy a kormánypártok hiába változtatták meg a jogszabályi környezet, a politikai magatartás csak lassan változik, az elmúlt húsz évben kialakult jogi kultúra pedig még sokáig érvényesülni fog. Példaként említette, hogy a Kúria a választási kampány során hozott néhány olyan ítéletet, „amelyek a jognak szereznek érvényt a politikai kívánalmakkal szemben”.

A Kúria keddi ítéletében azt mondta ki, hogy sérti a választás tisztaságának alapelvét, ha a zuglói önkormányzati lap a Fidesz jelöltje, Papcsák Ferenc mellett kampányol. Nagyobb visszhangot váltott ki az a március 18-i döntés, amelyben a Kúria megállapította: a TV2 a kormány „Magyarország jobban teljesít" szlogenű reklámjával megsértette a választási törvényt. Az ítélet szerint a tájékoztató hirdetés valójában kormányzati pénzen végzett kampány.

Sólyom Lászlóval azt követőn beszélgettünk, hogy a volt államfő szerdán előadást tartott tatai két tannyelvű Eötvös József Gimnázium Európa-napi rendezvényén. Közel félórás, főként német nyelvű felszólalásban az Európai Unióról és a rendszerváltásról beszélt. Korábbi megszólalásaihoz hasonlóan most is bírálta a kormányt amiatt, hogy politikai céljai eléréséhez eszközként használja az alkotmányt.

Sólyom László az Eötvös József Gimnáziumban.
Fotó: Hajdú D. András - Origo

Bár Orbán Viktort nem említette, valószínűleg rá gondolt, amikor azt fejtegette, hogy öntudatos európaiként, európai nyelvet használva is lehet kritikákat megfogalmazni. Szerinte nem túl célszerű, hogy egyszer azt mondjuk, nem leszünk gyarmat, utána pedig tartjuk a kezünket az uniós forrásokért. „Ez stílusbeli kérdés” – mondta az előadóteremben ülő diákoknak. Angela Merkel német kancellár soha nem beszél keleti nyitásról, miközben Németország gazdaságilag mindenhol jelen van, Keleten is – mondta.

Sólyom Lászlót, az Alkotmánybíróság első elnökét 2005-ben az akkor ellenzékben lévő Fidesz támogatásával választották meg köztársasági elnöknek. Kormányra kerülve a Fidesz 2010-ben Sólyom Lászlóval szemben Schmitt Pál köztársasági elnökké választását támogatta. Sólyom főként az új alkotmány megalkotása során többször is keményen bírálta a kormányt, de a paksi bővítésről szóló szerződés ellen is felemelte a szavát. A kormánypárt politikusai a kritikákat annak tudják be, hogy Sólyom csalódott, amiért nem jelölték újra államfőnek.