Vágólapra másolva!
Nem tették a ki plakátot, eljárást indítottak, és mindent átvizsgáltak.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapjára szerdán felkerült egy bejegyzés, amely szerint sok panasz érkezett a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségéhez, amiért a társasházakban nem függesztették ki a rezsicsökkentés mértékéről szóló tájékoztató.

Az érintett esetekben a felügyelőség eljárást indított, hogy tisztázza: a társasház közös képviselőse vajon kitette-e jól látható helyre a rezsicsökkentésről szóló hirdetményt, és elküldte-e a szintén kötelező éves tájékoztatást.

Először az érintett társasházakat ellenőrizték, a közös helyiségekben és lépcsőházakban azonban nem találták a hirdetményt. Az egyik közös képviselő mulasztását azzal indokolta, hogy a hirdetmény által megkövetelt adatok csupán jelentős mennyiségű könyvelési anyagból gyűjthetők ki, ezt a jogszabályban meghatározott határidőre nem tudta teljesíteni. A felügyelőség ezt a magyarázatot nem fogadta el, mert a törvény konkrét határnapot jelölt meg a kifüggesztésre, továbbá a jogszabály hirdetménymintát is tartalmaz, ami szintén a közös képviselők munkáját segíti.

"A Felügyelőség hangsúlyozni kívánja, hogy a hatósági eljárások célja elsősorban az, hogy a fogyasztók a jogszabályban rögzített határidőben, megfelelő tájékoztatásban részesüljenek a rezsicsökkentés révén elért megtakarítás összegéről, mely a lakóközösségben élők kiemelten fontos érdeke" – írja a NFH honlapja.