Több száz lakásban repedt meg a fal a 4-es metró miatt

Vágólapra másolva!
A metróépítő szerint egy 450 milliárdos projekt esetében az ekkora kár elenyészőnek mondható.
Vágólapra másolva!

Március végéig a 4-es metró építése miatt 587 kárbejelentés érkezett, összesen 223 millió forint értékben, amiből 212 millió forint már ki is fizettek, írja az Index a DBR Metró Projekt Igazgatóságra hivatkozva.
A kárbejelentések a DBR szerint többnyire az építkezés által keltett minimális épületmozgásból eredő fal- és padlóburkolat-repedésekről szóltak.

A panaszosok jellemzően 50 és 400 ezer forinti közötti kártérítést kaptak, de volt olyan magántulajdonú ingatlan, amelynek a tulajdonosát 2,8 millió forinttal kellett kártalanítani. A legmagasabb kártérítést - 66 millió forintot - a Műegyetem kapta a CH épület károsodása miatt.

Az 587 kárbejelentési ügy túlnyomó többsége mostanra lezárult, már csak 38 van folyamatban. A lezárt esetekben a panaszok szinte mindig jogosnak bizonyultak. A DBR azt közölte, hogy 37 olyan eset volt, ahol a szakértő nem látott ok-okozati összefüggést a metróépítés és az épületkárosodás között. A 212 milliós összeg egyébként a DBR szerint "a választott építési technikáknak köszönhetően elenyésző" egy 452,5 milliárd forint összköltségvetésű beruházásnál.