Szibériába küldené a 26 éves borsodi nagypapát egy jobbikos

Vágólapra másolva!
Dudás Zoltán jobbikos képviselőjelölt egy hangfelvételen arról beszélt, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak az oroszokkal arról, hogy oda küldik majd a magyar rabokat, szerinte egy 26 éves borsodi nagypapa három év Szibéria után majd jobban meggondolja, mit csinál. Kérdésünkre aztán azt mondta, hogy nincs is ilyen tárgyalás, és azzal védekezett, hogy provokálták.
Vágólapra másolva!

Belemelegedve mesélt egy jobbikos képviselő egy hangfelvételen arról, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak Oroszországgal a bérrabtartás bevezetéséről. Dudás Zoltán, a Jobbik Csongrád megyei képviselőjelöltje a hangfelvételen arról beszélt egy cigányokra panaszkodó telefonálónak, hogy kétféle ember létezik, az egyik az építő, a másik a romboló típusú.

Ha építő, akkor mindegy, hogy „indián vagy cigány”, a romboló jellegűekkel szemben pedig fel kell lépni. Éppen ezért, mint mondta, a Jobbik visszaszorítaná a bűnözést, bevezetné a csendőrséget, a bűnözőket pedig külföldre szállítaná.

Dudás szerint 2000 forintért vállalná Oroszország a rabtartást naponta emberenként, ez az összeg Magyarországon 14 ezer forint is lehet attól függően, hogy „a rabok melyik wellnessrészlegbe vannak beutalva” – mondta.

„Ha a 26 éves borsodi nagypapa úgy dönt három év Szibéria után, hogy vissza akar menni, akkor hajrá” - mondta Dudás, aki a felvételen azt mondta, abszolút előrehaladottak a tárgyalások ebben a témában Oroszországgal.

Megkérdeztük a hangfelvételről Dudás Zoltánt, aki elismerte, hogy ő beszél az egyébként összevágott felvételen, és azt mondta, a hívó szándékosan provokálta őt. Arra a kérdésre, hogy kik vezetik magyar részről az előrehaladott tárgyalásokat, nem tudott válaszolni, mert mint mondta, nem tud ilyen tárgyalásról. „Túloztam a felvételen, nincs ilyen tárgyalás. Sajnos, kicsit továbbgondoltam a dolgokat. Hibáztam” – mondta az Origónak.

A Jobbik programjában valóban benne van a bérrabtartás intézménye, és Dudás szerint, ha kormányra kerülnek, meg is fogják ezt valósítani, és ebben az esetben, jó eséllyel az igazságügy-miniszter fog tárgyalni Oroszországgal.