Elérte a végzet az ország leghíresebb disznóját

disznó pörzsölés vágás miniszter vidékfejlesztési miniszter Fazekas Sándor
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pörzsöli Bélát, az Kenderesen
Vágólapra másolva!
Bélát levágták, perzselésében még az agrárminiszter is részt vett.
Vágólapra másolva!

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter is segített levágni Bélát, az ország legnagyobb súlyú sertését Kenderesen. Bélát gazdája, Szpisják Imre 2011-re 560, tavaly áprilisra pedig 600 kilósra hizlalta fel, amivel az ország legnagyobb és így leghíresebb disznójává tette.

Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Bélát perzseli. Forrás: Facebook/Kormányzati portál/Pelsőczy Csaba

Bár a gazda korábban azt nyilatkozta, hogy még sokáig nem szeretne megválni az állattól, a kormány Facebook-oldalára felkerült fotók szerint mégis levágták a disznót. A képeken Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter is látható, aki segített a perzselésben, és a pálinkázásban is részt vett.

Szpisják a szoljon.hu-nak elmondta, hogy Béla levágása elkerülhetetlen volt, mert hamarosan már csak szenvedett volna, és ezt inkább nem akarta megvárni. A gazdát megviselte a disznó halála. „Nagyon üressé vált most ez a hatalmas ól, ez a jószág hozzátartozott a mindennapjaimhoz” – mondta.