Felmentették Juhászt és Fapált a hűtlen kezelés vádja alól

Felmentette a hűtlen kezelés vádja alól Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert és egykori közigazgatási államtitkárát, Fapál Lászlót a volt államtitkár 2006-os lakásvásárlása miatt indult büntetőügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság
Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és Fapál László volt közigazgatási államtitkár a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol felmentették őket a hűtlen kezelés vádja alól
Vágólapra másolva!
Első fokon felmentették a hűtlen kezelés vádja alól Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert és egykori közigazgatási államtitkárát, Fapál Lászlót. A vád fellebbezett, az ügy a Fővárosi Törvényszékre megy tovább.
Vágólapra másolva!

Felmentette a hűtlen kezelés vádja alól Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert és egykori közigazgatási államtitkárát, Fapál Lászlót a volt államtitkár 2006-os lakásvásárlása miatt indult büntetőügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken.

A vád szerint Fapál László határozatlan időre bérbe vett, majd egy év elteltével, 2006 nyarán a leköszönő Juhász Ferenc honvédelmi miniszter egyedi döntése alapján 22 millió forintért megvásárolt egy 65 millió értékű, 147 négyzetméteres lakást, ezzel 43 millió forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést elkövetve.

A bíróság Juhásznál és Fapálnál sem talált bizonyítékot vagyoni hátrány okozására és gondatlan eljárásra. Az ítélet szerint az ügyész helytelenül hivatkozott egy 1997-es kormányrendeletre, amely állami vezetőknél szabályoz bizonyos kérdéseket. Fapál ugyanis párhuzamosan állami vezetői és katonai tisztséget betöltött, így egy másik, 1994-es, katonákra vonatkozó honvédelmi minisztériumi rendelet alapján jogosan vásárolhatta meg a lakást, közölte a bíró.

Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és Fapál László volt közigazgatási államtitkár Fotó: Hajdú D. András - Origo

Az eladás azért sem volt szabálytalan a bíróság szerint, mert azt Fapál kérésétől függetlenül már 2006 januárjában eladási listára tették. Ezt az illetékes szakmai szervezetek tanácsolták Juhásznak a minisztérium vagyon- és lakásgazdálkodási érdekei miatt. A bíróság szerint Fapál egyéni kérelme is jogszerű volt, aki májusban államtitkári feladataira hivatkozva akart Budapestre költözni. Így a lakást, amelyet 2006 tavaszán a választási kampány miatt töröltek az eladási listáról, ismét eladhatóvá tették, és bár mindez egyéni kérelemre történt, az eljárás a szabályoknak megfelelően zajlott. Fapál tehát az ítélet alapján nem részesült a szokásosnál különlegesebb eljárásban. A lakást nem az ő kedvéért vásárolta a minisztérium 2005-ben, és először nem is az ő kérésére tette eladási listára, áll az ítéletben.

A bíróság szerint az sem merülhet fel, hogy Juhász a 2006-os leköszönése előtt utolsó gesztusként akart lakást adni Fapálnak, hiszen ekkor mindketten úgy tudták, hogy az új honvédelmi miniszter, Szekeres Imre is igényt tart majd az államtitkár munkájára. A bírónő hangsúlyozta, hogy az eljárás hasonlóan zajlott más, katonai és állami vezetői tisztséget egyszerre betöltő személyek esetében is.

Az ítélet szerint bizonyos ingatlanokat az állam a jogszabályok szerint különleges árképzéssel adhat tovább a katonáknak, így ennél a lakásnál, bár a piaci érték valóban 65 millió forint volt, jogszerű volt a 22 milliós vételár.

Az ítélethirdetés után az ügyész bejelentette, hogy fellebbeznek a döntés ellen, így az ügy most a Fővárosi Törvényszékre kerül.