Gyurcsány: Orbánék műve volt 2006 ősze

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc egy lakossági fórumon gyakorlatilag puccsistának nevezte Orbán Viktort és pártját. Kósa Lajos Fidesz-alelnök viszont úgy emlékszik, inkább ők csitították a kedélyeket 2006 őszén. Kósa a rádióban hallotta először az őszödi beszédet, de már tudott róla előtte, és részleteket is meséltek neki belőle.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc szerint egyre több a bizonyíték arra, hogy 2006 őszén a mai kormány politikusainak szándékos, sanda, szervezett politikai akciója tört a köztársaság rendjére. A Demokratikus Koalíció elnöke a párt gyöngyösi lakossági fórumán csütörtökön úgy fogalmazott, "lassan kezünkben a bizonyíték, hogy ha nem is az egész jobboldal, de Orbán Viktor és pártja futballhuligánok segítségével rátört a saját köztársaságára annak érdekében, hogy eltávolítsa a törvényesen megválasztott kormányt". Azt is mondta: puccsistáknak nem adjuk oda a kormányzást, mert "ez a mi hazánk".

Azért akarnak győzni, mondta, mert rosszul mennek a dolgok, mert egy másfajta világot akarnak. "El kell dönteni, hogy egy nyugatosabb világot szeretnénk, vagy keletre akarunk menni."

Kósa: Mi csillapítottuk a kedélyeket

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a Hír TV-nek csütörtökön este azt nyilatkozta, hogy nem ismerte az őszödi beszédet a rádióbeli elhangzása előtt, csak tudott róla. A Fidesz alelnöke hangsúlyozta, a napokban tett nyilatkozatai között nincs ellentmondás: nyilvánosságra kerülése előtt nem játszották le neki a beszédet, csak elmondtak belőle egy-két dolgot.

Braun Róbert, az Összefogás képviselőjelöltje WikiLeaks-dokumentumokra hivatkozva az őszödi beszéddel összefüggésben azt mondta, Kósa egy magánbeszélgetésen azt mondta April H. Foley akkori amerikai nagykövetnek: "Most egy gazdasági probléma van, amiből mi egy politikai krízist csinálunk." Kósa a Hír TV-ben azt mondta, hogy nem volt ilyen beszélgetés. Nem is emlékszik arra, hogy valaha négyszemközt beszélgetett volna Foleyval, az őszödi beszédről pedig egyáltalán nem. Kósa szerint a WikiLeaks dokumentumokat egyébként is nagy fenntartással kell kezelni, lehet bennük egy csomó provokáció, ferdítés.

Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni utcai zavargásokkal kapcsolatos kérdésekre reagálva a Fidesz alelnöke azt is megjegyezte: pártja végig tartotta magát a demokratikus eszközökhöz, igyekezett csillapítani a kedélyeket.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal a múlt héten a honlapján hozott nyilvánosságra két, anonimizált formában a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatásáról készült titkosszolgálati jelentést, amelyek alapján egy szocialista politikus lehet a kiszivárogtató, aki a közzétételről egyeztethetett Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel és az MSZP-frakció tagjaival.