Lenyúlták a fiatalok pénzét a gyámhivatal dolgozói

Vágólapra másolva!
Több mint hatmillió forintot sikkasztottak, még egy súlyos beteget is átvertek.
Vágólapra másolva!

A Keszthelyi Városi Gyámhivatal ügyintézője és az egyik hivatásos gondnok éveken keresztül sikkasztotta a gondnokolt fiatalok pénzét, egy súlyos betegtől még a házát és elcsalták – áll a Zala Megyei Főügyészség közleményében. A gondnok olyan igényeket nyújtott be, amelyek nem voltak valósak, az ügyintéző engedélyezte őket, a pénzt levették a fiatalok bankszámlájáról, majd megosztoztak rajta.

2009-től 2011-ig összesesen 17 gondnokolt bankszámlájáról vettek fel pénzt, sértettenként kilencezertől több mint egymillió forintig. Összesen 6 239 519 forintot szereztek. Egy súlyosan beteg gondnokolt alsópáhoki ingatlanát úgy szerezték meg, hogy szemüveg nélkül, egy oszlopon aláírattak vele egy életjáradéki szerződést.

A Zala Megyei Főügyészség 17 rendbeli hivatali visszaélés büntette, 17 rendbeli sikkasztás büntette illetve vétsége, 1 rendbeli csalás büntette és 1 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Zalaegerszegi Törvényszékhez.