Gyurcsány államtitkára az őszödi beszéd után felhívta a Népszabadságot

Vágólapra másolva!
Gál J. Zoltán azzal hívta fel a főszerkesztőt, hogy "a főnök nagyon jó beszédet mondott". Aztán nem jelentkezett többet. 
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök őszödi beszédéről Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a beszéd elmondásának napján tájékoztatta a Népszabadságot - közölte a napilap akkori főszerkesztője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kedden este. Vörös T. Károly elmondta: 2006. május 26-án azzal hívta fel Gál J. Zoltán, hogy "a főnök egy nagyon jó beszédet mondott". Mire ő úgy reagált: "Zoli, küldjétek el, megszerkesztjük és, ha kell, leközöljük".

"Ennyi volt a beszélgetés. Utána nem történt semmi" - jegyezte meg a tévéműsorban a volt főszerkesztő, aki hozzátette: ebben az ügyben azóta se jelentkezett Gál J. Zoltán, de más ügyben se nagyon.

Vörös T. Károly beszélt arról is, hogy amikor a beszéd egyes részletei nyilvánosságra kerültek, szeptember 17-én, egy vasárnapi napon, nehéz dilemma elé került, ugyanis a lap hétfői számának Fórum oldalába már pénteken betördeltek egy írást Gyurcsány Ferenctől, ami a volt főszerkesztő szerint jó cikk volt, nagyon kritikus és az ország állapotáról szóló. Miután sok köze volt a beszédhez, ez az írás megjelent, de nem volt hatása, a beszéd elsodorta - tette hozzá.

Arra kérdésre, hogy tudatos lehetett-e az időbeli egybeesés e cikk és az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülés között, a főszerkesztő azt valószínűsítette, hogy nem.