Gyurcsány: Sértsünk egy kis államtitkot

Vágólapra másolva!
A Fidesz szervezte a 2006 őszi tiltkozásokat, amelyek később a tévészékház ostromához vezettek - állította Gyurcsány Ferenc az ATV-nek adott interjújában. Azt mondta, a nyilvánosságra hozott két őszödi jelentés közül a Rózsa-Flores Eduardo információira építőből egy szó sem igaz.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc tagadja, hogy a tudtával és a hozzájárulásával hozták nyilvánosságra őszödi beszédét. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorának szombati, rendkívüli adásában nemmel felelt arra a kérdésre, hogy volt-e része a felvétel kiszivárogtatásában.

A volt miniszterelnök kijelentette, az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján nyilvánosságra hozott két jelentés közül abból egy szó sem igaz, amelyik Rózsa-Flores Eduardótól származó információkra támaszkodva lehetséges alternatívaként említi, hogy ő állt volna az eset hátterében.

Az exkormányfő azt is hangsúlyozta, hogy a most napvilágot látott dokumentumok után 2009 decemberében, a vizsgálat végén még készült egy titkosított zárójelentés is, ami "alapvetően nem erősíti meg, ha úgy tetszik cáfolja, elutasítja ezt a köztes jelentést". A politikus úgy fogalmazott: "az én lelkiismeretem a szivárogtatás tekintetében elképesztően tiszta".

Arról is beszélt, hogy a felvételt két kazettán rögzítették. Szavai szerint, látott olyan jelentést, amelyik szerint az MSZP-nél tárolt, és olyat is, amelyik szerint a Miniszterelnöki Hivatalban lévő kazettát vitték el és másolták le. Azt mondta, a legvégső jelentés, amelyet "én nem láthattam volna és ami nem az, ami ez", azt tartalmazza, hogy belülről származott az információ és a Miniszterelnöki Hivatalban tárolt felvétel "ment ki".

Kitért arra is, hogy a végső jelentést, amelyet Bajnai Gordon miniszterelnökként 2009 decemberében titkosíttatott, "én azt nem ismerhetném, de hát így hozta a sors, hogy azt valaki az asztalomra tette". Gyurcsány Ferenc szerint akkor érdemes az ügyről beszélni, ha valakinek van megdönthetetlen bizonyítéka. Szavai szerint magántermészetű viszonyban tudja, hivatalosan pedig sejti, hogy ki áll a történet hátterében, de ezt azért nem mondja el, mert az ügyben nem százszázalékos a tudása, "hanem csak 97" százalékos.

A DK elnöke a műsorvezető kérésére sem volt hajlandó elárulni, hogy tudomása szerint kik adták ki a beszédet, újra csak korábbi kijelentését ismételte meg, hogy egy nő és két férfi. Hozzátette, akikre gondol, azokat sem emberként, sem politikusként nem kedveli, de ha nem tudja feketén-fehéren bizonyítani az érintettségüket, akkor nem akarja megvádolni őket. Kijelentette, még az őt elárulókat sem leplezi le, amíg nem tudja bizonyítani állításait.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy ha ez a történet nem jön elő 2006 szeptemberében, akkor nem emlékezett volna rá, hogy mondtam ilyen beszédet. Azt is kijelentette, nem tudott róla, hogy felveszik az általa elmondottakat, de az volt a szokásos eljárás, hogy a hivatalban lévő miniszterelnök felszólalását a stábja rögzíti. Kijelentette, hogy számára "ez 12 egy tucat beszéd volt", amelyet egy nehéz politikai helyzetben mondott el, amikor a szocialista frakció "egy kicsit nyammogott és nem akart jönni, hát aztán ott csináltam egy rendes drámát". Szavai szerint szenvedélyes, túlzó jelzőkkel próbált rájuk hatást gyakorolni, és a beszédet a hallgatóság "imádta" és állva tapsolta meg, "volt, aki könnyezett".

Azt is hangsúlyozta, ma sem érzi magát bűnösnek, mert az "egy átkozottul jó beszéd". Hogy "van benne káromkodás, én szoktam káromkodni" - közölte hozzátéve, a szöveg tartalmára, hogy "másik országot csinálni hülyék, (...) arra meg tök büszke vagyok mind a mai napig".

A 2009 decemberében készített végső jelentésnek van három állítása, amelyek államtitkot képeznek - mondta, majd hozzátette: "sértsünk egy kis államtitkot". Elmondása szerint a nemzetbiztonsági jelentésben az áll, hogy az őszödi beszédet belülről szivárogtatták ki, de a zárójelentés készítői nem tudják, ki volt a szivárogtató. A dokumentum azt is tartalmazza, hogy a felvétel a "Fidesznél van a szivárogtatás előtt és ő szervezi meg a kiszivárogtatást".

Gyurcsány Ferenc közölte, hogy ezek után világos, hogy a 2006. szeptemberi, októberi történések nem spontának voltak. A Fideszre utalva azt mondta, most kiderült "előkészítettek (...) és szerveztek egy olyan szituációt, amelynek a vége a tévészékház felgyújtása" volt.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján anonimizált formában pénteken nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentésekben az áll, hogy egy szocialista politikus szivárogtathatta ki az őszödi beszédet, aki a közzétételről egyeztethetett a később utcai tiltakozásokat kiváltó beszédet elmondó Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel és az MSZP-frakció tagjaival.

A "Gerilla" fedőnevű ügy lezárásáról szóló, 2009. júliusi jelentés nem nevezi ugyan meg, de a leírásból nagy valószínűséggel megállapítható, hogy az információ Rózsa-Flores Eduardótól származik, aki csak találgatni tudott a kiszivárogtató politikus személyéről, két lehetséges "elkövetőt" említve. (Rózsa-Flores Eduardót 2009. április 16-án Bolíviában egy akcióban kommandósok lelőtték.)

A témában készült másik, 2007. májusi, "Gyümölcsöskert" fedőnevű jelentésben megállapítják, szakértői vélemény alapján a hangfelvételt a hivatalos rögzítésre felkért cég munkatársai készítették az őszödi kormányüdülőben, hiteles, vagy annak látszó szóbeli megrendelés alapján. A vizsgálat megállapította, hogy a felvételt készítő társaság munkatársai jóhiszeműen jártak el, és lojálisak voltak az MSZP-hez és Gyurcsány Ferenchez. Mint írják, azonosították azt az embert, aki a nyilvánosságra kerülést megelőző napon birtokában volt a kalózfelvételnek és azt e-mailben továbbította. Ellenőrzése során megállapították, hogy "erősen jobboldali beállítottságú".

A jelentés kimondja, hogy a feltárt ellentmondásokat nem tudták tisztázni, így nem tudták azonosítani a megrendelő személyét, a rögzítés célját, valamint azt sem, hogy a felvételeket ki birtokolta.