Vádat emeltek a Betonút két egykori vezetője ellen

Vágólapra másolva!
Hűtlen kezeléssel és pénzmosással gyanúsítják őket.
Vágólapra másolva!

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és pénzmosás bűntette miatt vádat emelt az ügyészség a Betonút Rt. egykori vezérigazgatója és helyettese ellen - olvasható a Magyar Nemzetben.

A gyanú szerint a vezetők (a lap információi szerint Dunai György és Garamszegi Gábor) legalább másfél milliárd forintot vontak ki egy ciprusi offshore vállalkozáson keresztül a cégből, majd az összeget különböző pénzügyi műveletekkel tisztára mosták - közölte a lap. A vád szerint a Betonút 2002-ben két részletben színlelt vagyonkezelési szerződés részeként adott át 1,8 milliárd forintot a brókerügyben felbukkant Britton Llc.-nek, amelynek nagy része később Dunai és Garamszegi svájci számláján landolt.

A cikkben megjegyzik, hogy a gyanúsítottak a K&H ügyben szereplő Kulcsár Attila kiemelt, sikerdíjas ügyfelei voltak, a brókerper terheltjei. A Betonút vezérigazgató-helyettese, Garamszegi Gábor MSZP-s önkormányzati képviselő is volt.

A Fővárosi Főügyészség annyit közölt, hogy a vádirat szerint a vádlottak 2001-ben vagyonkezelői kötelezettségüket megszegve egy ügyvéd ismerősük közreműködésével egy építőipari cég részvényeit - az érdekeltségükbe tartozó cégtől - a tényleges vételárnál másfél milliárd forinttal drágábban vásárolták meg, ezzel vagyoni hátrányt okozva a Betonút Rt-nek.