A panelfelújítás lesz a legújabb rezsicsökkentés

Vágólapra másolva!
Ha nyer a Fidesz, nagyszabású projekt indul, ígérik.
Vágólapra másolva!

Nagyszabású panelház-felújítással folytatódhat a rezsicsökkentés - mondta László Tamás fideszes országgyűlési képviselő a kormánypárt rezsicsökkentésért felelős politikusával, Németh Szilárddal közösen tartott sajtótájékoztatón.

László Tamás - aki egyben Budapest XV. kerületének polgármestere - úgy fogalmazott, hogy a panelfelújítást negyedik rezsicsökkentésnek is lehet majd nevezni, köszönhetően az így elérhető energiamegtakarításnak. A program a Fidesz-KDNP választási győzelme esetén akár már az idén megkezdődhet.

A XV. kerületi önkormányzat 1400 lakás felújítását már elvégezte 14-16 centiméter vastag hőszigeteléssel, ami minimum 60 százalékos energiamegtakarítással ér fel.

Németh Szilárd „rezsicsökkentési főfelelős”, a Fidesz szakpolitikusa szólt arról is, hogy az elmúlt hónapokban - az aláírásgyűjtéssel és a rezsifórumokkal - "össznemzeti párbeszéd" alakult ki a rezsicsökkentésről. Megjegyezte, hogy a parlamenti választáson induló Fidesz-KDNP-s jelöltek is - bár már összegyűjtötték a szükséges számú ajánlást - azért folytatják az aláírások gyűjtését, azért keresnek fel mindenkit, hogy kérjék a támogatásukat a rezsicsökkentés folytatásához és megvédéséhez "minden külső-belső nyomással szemben".