Gyurcsány: Csúnya történet Simon Gábor ügye

Vágólapra másolva!
Ennyi pénzt nem szedhetett össze fizetéséből, mondta az InfoRádióban.
Vágólapra másolva!

Mindenki számára fontos lenne tudni a Simon Gábor volt szocialista politikus ausztriai számláján talált 240 millió forint eredetét. Erről Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke beszélt szerdán, az InfoRádió Aréna című műsorában. Gyurcsány szerint mivel Simon vezető politikus volt, a kérdés nem magánügy.

Gyurcsány szerint mivel nem kényszeríthetik Simont a részletek elárulására, a szocialisták szemére nem vethető semmi. Simon Gáborra eddig a legkisebb gyanú sem vetődött, de politikusi fizetésből, a vagyonából, annak értékesítéséből vagy a vállalkozásából ennyi pénz nem jön össze, ezért "csúnya történetről" van szó - mondta.

Gyurcsány szerint semmi nem utal arra, hogy az összeg megszerzésében az MSZP-nek bármilyen szerepe lett volna.

Simon Gáborról két hete derült ki, hogy több száz millió forintot tart eltitkolt ausztriai számláján. Simon felfüggesztette párttagságát, de nyilvánosan semmit nem mondott az ügyről. A héten kihallgatta az ügyészség is, adócsalással és magánokirat-hamisítással gyanúsítják, amit ő tagad.