Vágólapra másolva!
Brutál pacsuli, atyaég! Igénytelen, de nekem a legszimpibb. Idős néni púderes doboza. Egészen furcsa látomásokat csalt elő tesztelőinkből a tízfajta papír zsebkendő, amit kipróbáltunk. Megéri közel háromszor annyit költeni egy zsebkendőre, csak azért mert négyrétegű, és rá van írva, hogy prémium, vagy ugyanazt tudja a százforintos is?
Vágólapra másolva!

Még nem virágzik a mogyoró és a parlagfű, de az évszakhoz képest meleg és nyirkos időjárás miatt tobzódnak az influenzavírusok, amitől a patikusok mellett a papírgyárak is felettébb boldogok. Ennek örömére vettünk tíz csomag papír zsebkendőt, hogy megnézzük, tényleg akkora-e a szórás a zsebkendők minőségében, mint az az áruk alapján sejthető. A csomagár egyébként nem alkalmas összehasonlításra, mert a gyártók – nem verik ugyan nagy dobra –, de sok esetben csak 80-90 zsebkendőt adnak, ezért érdemes átböngészni a csomagolásra írt paramétereket.

1. Nova-Hapci – Helyesírásból elégtelen

Low budget termékről van szó, amit a baráti ár mellett a csomagolás egyszerű dizájnja is jelez. Érdekes ez a latinos-magyaros kikacsintás a nova hapcizós felirattal (márkanévvel?), viszont a színvilággal – nem tudjuk, mennyire szándékosan – már egy afrikai szál tűnik fel, ugyanis Kongó zászlajának színei és stílusa adhatott ihletett a grafikusoknak, akik garantáltan nem ezt mutogatják referenciamunkának. A csomagoláson feltüntették még, hogy 80 darab 3 rétegű, újrafelhasznált alapanyagból készült zsebkendőt kapunk, viszont a papír zsebkendő szót egybe sikerült írniuk, de ezt legalább következetesen elrontják több helyen is, pedig ezt még a Word is előzékenyen elválasztja helyettünk, ha egybe próbáljuk írni.

Gyártó: Nova-Pactum Kft.
Csomagár: 115 Ft, 1 db ára: 1,43 Ft Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Illat: Van neki egy kevés, érzésre nagyon hasonlít a kamillás Zewára, tehát ezt is kamillásnak szánhatták, de erre semmilyen utalás nincs a csomagoláson.

Tapintás/használhatóság: Igazi középmezőnyös darab, semmi különös, nem szakad át, ha nem is meggyőzően, de bírja a strapát. Jó pont, hogy a szélén lévő „csúszásgátló rece” nem túl érdes, így nem irritálja a bőrt sem intenzív használat mellett. Nem rossz, nem rossz mormogja maga elé az egyszeri allergiás, ha kivirágzik a repce.

2. Bianka Aloe – Érzelmekre épít

A kalocsai minta egyaránt jól fest egy olimpikon fenekén és egy zsebkendő csomagolásán, ráadásul az üzenet is mindként esetben ugyanaz: magyar termékről van szó. A Forest-Papír Kft. azért nem bízta a véletlenre a dolgot, és elhelyezett még egy hazai termék feliratot is a jobb alsó sarokban, nyilván az örök kétkedők meggyőzésére. 225 forintos árával az átlag fölé nő az aloéval megtuningolt Bianka, ami a csomagolás szerint háromrétegű és első osztályú cellulóztermék, és 100 darab (+/- 3 db) van a pakkban.

Gyártja és forgalmazza: Forest-Papír Kft.
Csomagár: 225 Ft, 1 db ára: 2,25 Ft Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Illat: Határozottan kellemes, egyik tesztelőnk közvetve bele is trafált, amikor a „talán kézkrém?” megjegyzést írta hozzá. Az aloé ugyanaz a szépségiparban, mint a lazacderék a gasztronómiában: egészség, finomság, prémium és egyéb jól hangzó, pénztárca-nyitogató hívószavak társíthatók hozzájuk.

Tapintás/használhatóság: Nagyon ügyesen lavíroz a puhaság és a határozott tartás között, ez már az a fajta zsebkendő, amit egy használat után még nagy valószínűséggel zsebre tesz az ember, mert egy kis kiigazításhoz még bőven van benne tartalék.

3. Sindy – Az aloe vera erejével

Többféle illattal kapható a Sindy, a tesztbe végül az aloe vera balzsammal megbolondított változat került, nem véletlenül. Ránk is hatnak a reklámok, már nem elég egy mezei mentolos zsepi, nekünk minimum az aloe vera balzsam ereje kell, hogy legyűrjük a náthát, és kényeztessük az orrlyukainkat. Bár magyar termékről van szó, ezt nem veri nagy dobra a gyártó, aki csak a zsebkendő 3 réteges mivoltát és a 100 darabos mennyiséget tartotta fontosnak kiemelni.

Gyártja és forgalmazza: Vajda-Papír Kft.
Csomagár: 155 Ft, 1 db ára: 1,55 Ft Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Illat: „Brutál pacsuli, atyaég, WC-illatosító, valami krém?, beleborzongtam” – megjegyzések kerültek a jó öreg Sindy neve mellé a teszt során. Tényleg van benne valami penetráns karakter, amiről nem tudja az ember eldönteni, hogy most jó-e neki, vagy sem, kicsit olyan, mintha valaki véletlenül légfrissítővel fújja be magát dezodor helyett a reggeli kómában.

Tapintás/használhatóság: Az árához képest meglepően jó a tapintása és a használati értéke, semmivel nem marad le a drágább konkurensekhez képest. Ha nem lenne ilyen szaga, best buy gyanús lenne. Ebből is látszik, hogy nem szabad a reklámok agymosására hagyatkozni, meg kellett volna maradni a szagtalan alapváltozatnál.

4. Ooops! Lótuszvirág – Púdert az orrba!

Bejött a gyártó trükkje, ugyanis kizárólag a lótuszvirág ígérete miatt vettük le a polcról ezt a szépen dekorált csomagot, amelyen büszkén hirdetik, hogy bőrgyógyászatilag tesztelt, bármit jelentsen is ez. Magyar termékről van szó, a gyártó ugyanaz, mint a Sindy esetében, de érdekes módon itt már feltüntetik a csomagoláson a hazai vonatkozást, amit egy kis zászlóval még alá is húznak.

Gyártja és forgalmazza: Vajda-Papír Kft.
Csomagár: 189 Ft, 1 db ára: 1,89 Ft Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Illat: A lótuszvirág ereje már a csomagoláson is átüt, „idős néni púderos doboza”, „locsolós kölni”, és „Impulse női dezodor” gondolatokat váltva ki a tesztelőkből. A gyártó egyébként könnyű helyzetben volt az illatanyag bekeverésekor, hiszen a lótuszvirág vízi, de minimum mocsári növény, így viszonylag ritkán jut oda az ember, hogy szagolgassa, ezért nincs igazán a köztudatban, hogy milyennek is kéne lennie.

Tapintás/használhatóság: Semmi különös, viszont az átlagnál egy hangyányit sprődebb a tapintása, nem túl vastag, nem túl vékony, pont jó. Kicsit finomabb lehetne a szélén lévő barázdált sáv, de ezt leszámítva rendben van.

5. Megéri az árát! – A zsebkendők BP-tévéje

Tesztünk legolcsóbb és egyben legőszintébb darabja. Nem kertel mindenféle cikornyás márkanévvel, logóval és egyéb hókuszpókusszal, rögtön a lényegre tér, és az arcunkba tolja a komor tényt: Megéri az árát! Ez az üzenet – egyéb felirat híján – márkanévként is felfogható, de nem bajlódtak réteg- és darabszámmal sem, csak annyit ígér a csomagolás, hogy kb. 13-15 dekányi, csökkentett minőségű zsebkendőhöz jutunk, esetünkben potom 80 forintért. Nem mellesleg mindössze 80 darab zsebkendő került elő a csomagból, de 1 Ft/db-os árával még így is a teszt egy legolcsóbbja. Érdekes, hogy a papír zsebkendő mivoltát sehol sem tüntették fel a csomagoláson, így egy logikai feladványként is értelmezhető a dolog, ha egy vicces árufeltöltő, mondjuk, a vattapamacsok közé teszi.

Gyártja: Nova-Pactum Kft.
Csomagár: 80 Ft, 1 db ára: 1 Ft Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Illat: A csomagolás és az ár eleve azt sejteti, hogy kell némi kompromisszumot kötni. Jelen esetben arra számítottunk, hogy a nyálkahártyánk közvetlen kapcsolatba kerül az újrahasznosított papír ázott avarba hajló szaghatásával, de kellemesen csalódtunk. Van egy enyhe, de egészen tűrhető „idős bácsi arcvíz” beütése, ami az ár fényében nagyvonalú gesztus. Ebben az árkategóriában a nyers papír, elmúlás és fűrészpor indusztriális szaghatása bünteti a zsebkendőn spórolókat, jelen esetben ez elmaradt.

Tapintás/használati érték: Érezni, de már a gyanúsan szürkés színén is látszik, hogy nem egy minőségi darab. Az a fajta, amit mindjárt duplán, triplán hajtunk a balesetek elkerülése miatt, de meglepően jól bírta a strapát. Nem szakadt, nem lyukadt ki, igaz, hogy egy fújás után inkább kidobja az ember, mintsem hogy zsebre tegye további esetekre, de ennyi pénzért ezt nem is várjuk el tőle. Egyik tesztelőnk annyira odáig volt tőle, hogy ennyit írt róla: „Inkább szürke, mint fehér, és elképesztően gagyi a kinézete, de pontosan olyan a tapintása az orron, mint a Zewáé, viszont ez szerényen szagtalan. Lehet, hogy igénytelen vagyok, de nem nekem ez a legszimpibb.” Nem mellesleg ezt a névtelen terméket ugyanaz a cég gyártja, mint a teszt első darabját. Érdekes, hogy illatra van ugyan egy kis eltérés, de tapintásra, küllemre tökéletesen egyforma a két zsebkendő, csak ezt olcsóbban adják. Nyilván nem kért annyi pénzt a grafikus a csomagolás tervéért, és a márkanevet se kellett levédetni.

6. Zewa Deluxe Camomile – A penetráns

Jól ismert nemzetközi márkanév a Zewa, a papír zsebkendők Volkswagenje, nem olcsó, de cserébe tényleg minőséget kap az ember. Szép a csomagolás, minden nyakatekert szabványnak megfelelő, igazi européer darab. Még azt is feltüntették rajta, hogy minőségét korlátlan ideig megőrzi. 90 darab, 3 rétegű, szépen hajtogatott zsepi van egy csomagban.

Forgalmazza: SCA Hygiene Products Kft., gyártás helye: EU.
Csomagár: 250 Ft, 1 db ára: 2,77 Ft Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Illat: Biztos ültek már be moziba, színházba egy olyan feltupírozott frizura közelébe, amelyből elviselhetetlenül áradt a pacsuliszag. A Zewa Deluxe kamillás zsebkendője pont ilyen, kibontatlanul is méterekre érződik a jellegzetesen édeskés „olcsó kölni” illata, ami még nyomokban sem emlékeztet kamillára. Használat után hosszú percekig érezni a kezünkön az illatosított Zewát, lehetetlen meglenni mellette, ha már kibontottuk a csomagolást. Egyik tesztelőnk szerint idős nénik illatósítónak és molyriasztónak is használhatják a ruhásszekrényükbe, más arról számolt be, hogy autójának kesztyűtartójába helyezve letudta az illatosító problémáját is. Mint kiderült, van szórás a kamillás Zewák között, ugyanis egyik kollégánk is vett ilyet a teszten kívül, és annak az illata sokkal kevésbé volt átütő. Érdekes jelenség.

Tapintás/használati érték: Nem túl puha, de bizalomgerjesztően vastag és nagy, így csábítva egy jó trombitálásra, miközben a kamillásnak mondott ipari pacsuliszag az agyunkig hatol. Természetesen lehet kapni illatmenteset is, ami ugyanezt tudja. A szélén lévő „csúszásgátló” rész lehetne kicsit finomabb is, de ezt leszámítva tökéletes. Sokoldalúságát jelzi egyik kollégánk megjegyzése: „Ha egy erdőben rám jönne a szapora, nem lennék megrémülve, ha ebből lenne nálam 5-6 darab.”

7. Kamilla Müller – Olcsó nyelvlecke

Tesztünk egyetlen mintás darabja, ami némileg feledteti, hogy szerényen lötyög a csomagolásban a mindössze 80 darab 3 rétegű zsebkendő. Kicsit olyan, mintha már kivettek volna belőle párat, de mivel a csomagolás is 80-at ígér, be kell látni, hogy szándékos ráhagyásról van szó. A Pilisvörösváron működő gyártó, a Müller Papír Kft. igazi népművelő funkciót is betölt zsebkendőjének csomagolásával, ugyanis nem kevesebb, mint 18 nyelven tünteti fel, hogy mi a tartalom. Tudta ön, hogy litvánul nosines a papír zsebkendő, lettül meg kabatlakatini, keleti szomszédaink meg egyszerűen csak batiste de hartie-nek nevezik?

Gyártó: Müller Papír Kft.
Csomagár: 175 Ft, 1 db ára: 2,18 Ft Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Illat: Enyhe kamillaszerű illattal indít, ami némi átmenettel átmegy valami „ipari mosószerbe”. Összességében azonban nem kellemetlen.

Tapintás/használati érték: A sok unalmas fehérből vidáman ugrik elő kék (???) bibéjű kamillavirágaival. Bizalomgerjesztő a sok fehér, de inkább szürkébe hajló zsebkendő között, viszont a kék festékje sajnos fog, ezért nagyobb horderejű orrfújás esetén Festéktüsszentő Hapci Benőt varázsolhat bárkiből.

8. Ooops! Premium – Akiknek bejött az élet

Minden szegmensben kellenek prémiumtermékek, nincs ez másképp a zsebkendőfronton sem. Az Ooops! Premium a zsebkendők Evianja, a teszt egyetlen négyrétegű darabja, viszont háromszor drágább, mint a legolcsóbb versenyzőnk, ezért nagyon kíváncsian vártuk, hogy mit tud. Már magán a csomagon is érezni, hogy „van benne anyag”, hiába rejt csak 90 darabot. Nehéz, nagy, jól megtömött pakk, szép csomagolással és egy luxury handkerchiefs felirattal. A gyártó természetesen ugyanaz, mint az Ooops! Lótuszvirág esetében, tehát ez a Vajda-Papír Kft. cellulóz zászlóshajója.

Gyártó: Vajda-Papír Kft.
Csomagár: 295 Ft, 1 db ára: 3,27 Ft Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Illat: A teszt egyik legharmonikusabb szaghatását produkálta, kellemes, visszafogott, enyhe, végig a háttérben marad, nem rombolja le a nyálkahártyánkat, mint a kamillás Zewa, és nem is megy át ipari vegyszerbe. Eddig tényleg jó.

Tapintás/használati érték: Mint kiderült, egyik fotósunk zsebkendő-fetisiszta. Neki elsőre feltűnt, hogy ugyanolyan a hajtogatása, mint a Zewának, tehát középen van az elválasztás. „Ez apróság ugyan, de így a legkönnyebb megfogni a sarkát, egyet rázni rajta csuklóból, és máris használatra kész” – mondta az allergiások rutinjával. Sajnos a használati értékét tekintve már túl jónak bizonyult az Ooops! Prémium, ugyanis túl merev a papírja, nem szívja úgy a nedvet, mint egy puhább darab, így hiába áll ellen egy gőzborotva nyomásának is a négy réteg, nem igazán komfortos.

9. Milyo Comfort – Erre még a méhek is rágerjednek

A kamilla, mentol és aloe után feltűnik a náthás ember újabb nagy barátja: a méz. Ezt kellemes, barátságos, meleg színvilággal emelték ki, szinte vonzza a tekintet a polcon a sok sápatag konkurens között. 100 darab, 3 rétegű zsebkendő van egy csomagban. Ez is magyar termék.

Gyártó: ECOROLL Hungária Kft.
Csomagár: 179 Ft, 1 db ára: 1,79 Ft Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Illat: És tényleg van neki valami enyhe mézszerű illata. Édeskés, de nem bántó, viszont egy nagy bögre mézes tea mellett már sok lehet, ezért csak hardcore náthásoknak ajánlható tiszta szívvel.

Tapintás/használati érték: A nagy átlaghoz képest kissé sprőd, viszont tart, nem szakad és foszlik, „jól terhelhető darab”. Ilyen és ehhez hasonló verdikteket kapott, ami inkább a pozitív irányba viszi az értékelését, pláne, ha az árát is figyelembe vesszük.

10. Lilla duo – Olcsó húsnak lilla a leve

Újabb gazdaságos megoldással van dolgunk, de szerencsére ez nem látszik a kissé mosóporosra sikeredett dizájnon, amiből látszik, hogy valahol azért ki lehet gazdálkodni a grafikai munkát is, és nem feltétlenül kell unatkozó napközisekkel elvégeztetni ezt a munkát, ahogy tették ezt a Megéri az árát! esetében. A 100 forint alatti kategóriában járunk, ezért nem lepődünk meg a 2 rétegen és az újrafelhasznált alapanyagon, a 100 darabon viszont igen, mert így máris a tesztünk legkedvezőbb darabára jön ki.

Gyártó: Vajda-Papír Kft.
Csomagár: 95 Ft, 1 db ára: 0,95 Ft Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Illat: „Enyhe gumicukor, tuttifrutti, olcsó vécépapír”. Szegény kapott hideget-meleget, viszont ebben a kategóriában annak is örülni kell, hogy egyáltalán van neki.

Tapintás/használati érték: Akik a nátha előrehaladottabb állapotában járnak, és már vöröslő orral, rettegve veszik a kezükbe a zsebkendőt, nem fogják értékelni a Lilla duót, mert durva a tapintása, és úgy istenigazából neki se meri ereszteni az ember, mert fél, hogy átszakad. Egyébként már ránézésre sem egy bizalomgerjesztő darab, szürkésbe hajló színét sűrűn pettyezik fekete szemcsék, így jelezve az élet nagy körforgását.

Melyik lett a győztes?

Ár/érték arányban végül a Megéri az árát! fantázianevűt hoztuk ki, pedig higgyék el, kínszenvedés leírni, mert nemhogy csomagolást, de még egy tisztességes nevet se bírtak neki kitalálni, de aki a lehető legolcsóbban és viszonylag komfortosan akarja megúszni a náthát, ezzel jár a legjobban. Második helyre a Sindy futott be, a Nova-Hapcival karöltve, míg a harmadik a mézes Milyo Comfort lett. Így a teszt végére azért egy jó tanács: illatosított papír zsebkendőt csak azok vegyenek, akik a náthának abban a fázisában járnak, amikor már azt sem érzik, amikor megtalálják a hűtő egy eldugott sarkában a két hete rendelt kínait.

A teszt végére így nézett ki a szemetesünk Forrás: Origo