Újabb tízmilliós állami megbízást kapott Giró-Szász volt cége

Vágólapra másolva!
Újabb tanulmányokat rendelt a Századvégtől és a Strategopolistól, Giró-Szász András kormányszóvivő egykori cégétől az állam. A Vagyonkezelőnek és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségnek adnak tanácsot, és mindketten éppen a 25 milliós határ alatt maradtak, vagyis nem kellett nyilvánosan meghirdetni a pályázatot.
Vágólapra másolva!

A tanulmányok és közvélemény-kutatások készítésére szóló többmilliárdos állami megbízása mellé újabb megrendeléseket kapott a Századvég Gazdaságkutató Zrt. és a vele személyi átfedést mutató és azonos székhelyen bejegyzett Strategopolis Kft., amely a kormányszóvivő volt cége – írta a Napi.hu.

Az új megrendeléseket kis értékű, 25 millió forint értékhatár alatti közbeszerzéseken nyerték el, így az ajánlattételi felhívást nem, csak a pályázat végeredményét kell közzétenni. A Századvég Gazdaságkutató 24,5 millió forint plusz áfáért készíthet tanulmányt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. befektetési stratégiájának kialakításához – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.

Az MNV karácsony előtt, december 23-án írta alá a szerződést a Századvéggel. A megbízást "hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzéssel nyerte el", amelyre a legalacsonyabb és egyben a legmagasabb árajánlatot is a Századvég adta, nettó 24,5 millió forintot - írta a Napi.hu. A Századvég a három év alatt 3,7 milliárd értékben nyert el állami megrendeléseket.

A Strategopolis Kft. 2013 decemberében a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökséggel (KIFÜ) állapodott meg üzleti elemzésre, tanácsadásra nettó 24,52 millió forintért. A szerződés előzetesen becsült értéke nettó 24,7 millió forint volt. Giró-Szász András volt cégéről az Átlátszó.hu írt legutóbb a múlt héten: kiderült, hogy a cég 42 millióért dolgozik az MTVA-nak. A szerződés szerint az MTI híreiből készítenek hanganyagot, és ezt értékesítik a kereskedelmi rádióknak.