Vágólapra másolva!
Egy erdőben hagyta a kisteherautót, benne a kulccsal és húszmillió forintnyi áruval.
Vágólapra másolva!

Húszmillió forint értékű külföldi zárjegyes cigarettaszállítmányát hátrahagyva menekült el a rendőrök elől egy csempész vasárnap este Bácsalmás közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Hürkecz Zoltán törzsőrmester közleménye szerint a kunbajai úton Bácsalmás felé tartó kisteherautót igazoltatni akarták a járőrök, a sofőr azonban megfordult járművével, és egy földúton elmenekült. A rendőrök követték a nyomát, és egy erdőben megtalálták a kocsit. Az autóban nem volt senki, az indítókulcsot viszont benne hagyta a sofőr. A gépjárműben talált több mint húszmillió forint értékű külföldi zárjegyes cigarettát átadták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak.