A gyerekek érdekében tapintatot kér a csepeli Burattino iskola

Vágólapra másolva!
Az iskola együttműködik a hatóságokkal az ügyben, de a közvéleménytől tapintatot és emberséget vár. A Burattino egyik testnevelőtanára éveken át fajtalankodhatott a gyerekekkel.
Vágólapra másolva!

Szorosan együttműködik a hatóságokkal az az iskola, amelynek egyik tanárát szexuális zaklatással gyanúsítják. Az intézmény igyekszik felvilágosítást nyújtani a sajtónak, de a gyermekek érdekében tapintatot kér - közölte Molnár László, a Burattino Hátrányos Helyzetűeket Segítő Iskolaalapítvány kuratóriumi elnöke hétfőn közleményben az MTI-vel.

A Blikk hétfői számában írt arról, hogy a XXI. kerületi általános és szakközépiskola egyik tanárának előzetes letartóztatását felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítványozta az ügyészség. A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyermek- és ifjúságvédelmi osztálya indította.

A Blikk szerint a csepeli iskola 34 éves testnevelő tanára valószínűleg évek óta fajtalankodhatott a rábízott gyerekekkel, a történtek két hete derültek ki.

Az iskolaalapítvány kuratóriumi elnökének közleménye szerint a gyermekek szexuális zaklatásra utaló panasza nyomán haladéktalanul rendőrségi feljelentést tettek a tanár ellen, aki jelenleg előzetes letartóztatásban van, munkaviszonyát munkáltató azonnal megszüntette. Az intézmény szorosan együttműködik a rendőrséggel, különös tekintettel az érintettek és a nyomozás érdekeire.
A gyermekek és a szülők számára tájékoztatót tartottak a megrendítő eseményről. Szakemberek segítségével elkezdődött a gyermek-, és felnőtt közösséget ért trauma ártalomcsökkentését és feldolgozását segítő munka.

Az iskolaalapítvány kuratóriuma kérte a sajtót, hogy a gyermekek személyiségi jogainak védelmében kellő tapintattal, emberséggel és az újságírói etika fokozott betartásával kezelje az eseményt. A történtekkel kapcsolatban a kuratórium elnöke minden olyan információt megad a sajtónak, ami a nyomozás érdekeit nem sérti.