10 milliárdot keresett az állam az idénymunkásokon

Vágólapra másolva!
630 ezren mentek el alkalmi munkákra tavaly, és összesen 13 millió nap után fizették meg a munkáltatók az adót.
Vágólapra másolva!

Egyre többen vállalnak alkalmi munkát legálisan az országban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal összesítései szerint - írja a hétfői Magyar Nemzet.

A lap szerint tavaly 630 ezren szegődtek el idénymunkára, legtöbbször kereskedelmi, mezőgazdasági, turisztikai és építőipari cégek vettek fel embereket időszakos tevékenységre. Egy évvel korábban százezerrel kevesebben szerepeltek a bejelentésekben.

A munkáltatók összességében 13,3 millió munkanap után fizették meg az adót, ami tízmilliárdos bevételt hozott az államnak - derül ki a cikkből.