Semmire nem emlékszik Merkel gépének alsógatyás látogatója

Vágólapra másolva!
A skizofréniás férfi az ügyészek szerint pszichiátriai kezelésre szorul.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön hallgatták meg bíróság előtt azt a testépítőt, aki tavaly júliusban a kölni repülőtéren behatolt az Angela Merkel német kancellár által is használt német kormánygépbe. A férfi azt vallotta, hogy nem emlékszik semmire, semmit nem tud a repülésről, soha nem ült még repülőn, és nem volt nyaralni sem. Időközben kiderült róla az is, hogy skizofréniában szenved, így az ügyészek hajlanak arra, hogy a bíróság ne marasztalja el, hanem inkább kötelezzék pszichiátriai kezelésre.

A német sajtóban csak Volkan T. néven emlegetett férfi tavaly úgy jutott el a géphez, hogy az őröknek azt mondta, egy esküvőre igyekszik, majd átmászott egy kerítésen. A bedrogozott férfi – volt nála marihuána és egy rakás ecstasy tabletta is – a vészkijáraton át mászott be a gépbe, a pilótafülkében kapcsolgatta a kapcsolókat, az utastérben kinyomott egy habbal oltót, majd táncolt a szárnyon, és kinyitotta az egyik vészcsúszdát is.

A hatóságok azt is vizsgálják, miként történhetett, hogy német hadsereg gépre vigyázó egysége, noha tudott arról, hogy valaki felment a gépre, órákig nem tett semmit.